TARTALOM

Ránki Júlia tudósításai
- szöveges változat -

Unió 2003 / Április 12

Tudósításommal egyidôben sorsdöntô, illetve hivatalos szóval ügydöntô népszavazás zajlik Magyarországon: arról döntenek a nagykorú, választásra jogosult magyar állampolgárok, hogy Magyarország csatlakozzon-e az Európai Unióhoz. Az elôzetes közvélemény kutatási adatok szerint az eredmény nem kétséges: nagy a várható részvétel és biztosra vehetô az igen szavaztok többsége. Két hónappal ezelôtt még csökkenôben volt a csatlakozási kedv. Beindult azonban a propaganda gépezet és még a konzervatív politikai erôk is a csatlakozás oldalára álltak. Néhány igen aktív, jobboldali fiatalok által vezetett csoport élénk ellenkezést fogalmazott meg, a mozgalomnak a Tagok legyünk, vagy szabadok nevet adták. Félelmeiket alapvetôen abban a kérdéskörben fogalmazták meg, hogy Magyarország ismét gyarmat lesz, csatlósként csatlakozik, vagyis elveszíti függetlenségét az uniformizálás uniós követelményrendszerében. Bár hangosak voltak, és nyilvánosságot is kaptak, a televíziós és rádiós vitákban gyorsan kiderült, hogy a csatlakozás gazdasági és pénzügyi kérdéseiben nem látnak tisztán és leginkább az idegenekkel, az ismeretlennel szembeni félelem igazgatja érveiket. Az azonban tény, hogy csöppet sem európai módon, az ô kampányukra töredék pénzt juttatott a kampányért felelôs közalapítvány, amelynek feladata lett volna a kételkedôknek is esélyegyenlôséget nyújtani. Nagyon is európai megoldás volt viszont, hogy a vallásos zsidókra tekintettel a szombati szavazás nem a megszokott esti hét-kor, hanem este kilenckor zárul.
A köz kételkedése egyébként elôször a mákostészta és a disznóvágás szintjén lett kézzel fogható. A máktermesztés és fogyasztás mítosza megmozgatott szinte mindenkit és a korlátozás nélkül fogyasztott édes tészta hirtelen nemzeti szimbólummá nôtt: ez lett rögtön a hivatalos kampány egyik kulcsa, amely így szólt: Ehetek az unióban mákos tésztát? Válasz igen, csupa nagybetûvel az óriásplakátokon. A disznók körül már nem ilyen tiszta a helyzet. Az unióban elôírják az állattartás szabványait, a malacokkal, tehenekkel, szárnyasokkal sem lehet disznó módjára bánni: de sem az ólak mérete, szellôzése, a tartás egyéb körülményei a mai magyar falvakban, sem a nagy vágóhidak munkamódszere nem felel meg az elôírásoknak. Egy parasztember egy rádiómûsorban a minap azt mondta, nem-mel fog szavazni, mert ô bizony úgy tart állatot, ahogy a nagyapjától tanulta és nem érdekli semmiféle új szabvány. Egy lakossági fórumon arra a kérdésre, hogy mit jelent a libatömés kíméletes módja, a szakember azt válaszolta: a liba nem fulladhat meg. Az általános derültség közepette arra senki nem kérdezett rá, hogy milyen versenyre számít a magyar libamáj a franciával a nemzetközi piacon. A magyar fogyasztók csak pár év türelmi idô után lehetnek biztosak abban, hogy amit esznek, az ellenôrzött, egészséges, tiszta akár állati, akár növényi terméket vásárolnak. A reklám szerint az elôírások nem a fogyasztók bosszantására készülnek, hanem épp az ô érdekükben. Az embereket ma még jobban izgatja, hogy drágul-e a kenyér, mint az, hogy pontosan ráírják-e, mibôl készült.
Ezek a látszólag apró ügyek foglalkoztatják a szavazókat, akiket fôleg az egyszerûsítésre törekvô tv-reklámok befolyásolnak és csak töredékesen ér el hozzájuk a magyar értelmiségiek szép és alapos érvrendszere. Az újságokban megjelenô cikkek arról szólnak, hogy az eddig kompországként Kelet és Nyugat között vergôdô Magyarország most révbe érhet, hogy a Trianoni béke által máig ható békétlenségre is hozhat egy idô után megoldást az Unió, amely a demokrácia, a szabadság és az esélyegyenlôség alapjain nyugszik. Az emberek többsége nem történelmi távlatokban tájékozódik. Tanulás, munka, lakás, nyugdíj ezek a napi, fô kérdések.
Magyarország persze nem lesz más ország ma éjféltôl, amikor már ismertté válik a népszavazás eredménye. De lesz egy közös élmény, amely új energiákat adhat. A változás nem egyik napról a másikra jön, hiszen több mint 10 éve folyamatos és igen nehéz, úgynevezett jogharmonizációs elôkészületek folynak a csatlakozás érdekében. A népszavazás pecsét lesz, hitelesítés. A csütörtöki lapokban jelent meg a három legmagasabb magyar közjogi méltóság közös levele a mai, szombati döntéssel kapcsolatban. Az utolsó bekezdést idézem: Kedves Honfitársaink! Ezer éve élünk Európában. Mindig arra törekedtünk, hogy az itt született gondolatokat befogadjuk, és magunk is a lehetô legtöbbet nyújtsuk Európának. Szent István óta ez vezérelt bennünket. Amennyiben a nemzet a csatlakozás mellett dönt, ezt az ezeréves hagyományt erôsíti. Kívánjuk, hogy mindenki élje át a választás örömét! Örömünk is legyen miként a hazánk közös és európai. Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke.
Ránki Júliát hallották Európából.

Kossuth-díjak / 2003 Március 22

Amikor egy hete, március 15-én, épp ezekben az órákban, a Parlamentben Mádl Ferenc köztársasági elnök átadta a Kossuth és Széchenyi díjakat, Budapesten sütött a nap, pont úgy, mint most. Elôzô nap még gyengén havazott és mindenki féltette a nagy nemzeti ünnep szabadtéri rendezvényeit. Ám végül a dolgok jól alakultak. Az Európai Unióhoz való csatlakozás népszerûsítésére a Dunán felállított ponton hídon ezrek sétáltak át a Batthyány tér és a Kossuth tér között. Számuk összesen négyszázezerre volt tehetô a rendezvény végén, múlt vasárnap este. Hogy a frissen kitüntettek is átsétáltak-e a bal és a jobb part között, nem tudni, a díjak azonban ugyanezt a törekvést fejezték ki a magyar kulturális életet belülrôl jól ismerôk számára. Rövid beszámolómban persze kerülni fogom a politikai hovatartozások emlegetését, de tény, hogy a szakmai szervezetek kitettek magukért a jelölésekkor. Ennek azért van jelentôsége, mert ebben az évben újra ôk és nem a politika döntötte el a díjazottak névsorát.
Elsôként Mádl Ferenc Kertész Imrét tüntette ki, igaz távollétében: a Nobel-díjas és Kossuth-díjas író a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjét kapta életmûve elismeréseként;
Kossuth-díjat kapott a szintén világnagyságként ünnepelt, most 80 esztendôs Ligeti György zeneszerzô, aki az utóbbi évtizedben rendszeres vendége a magyar zenei életnek és mûvei sorra jelennek meg CD-n is különbözô kiadóknál, most azonban nem tudott itt lenni. Jelen volt viszont a Parlamentben egy másik világhírû magyar férfi, a Párizsban élô Fejtô Ferenc, aki Széchenyi-díjat kapott, "a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében - különösen a hazai kultúra képviseletében és megismertetésében végzett kiemelkedô irodalmi munkásságáért és közéleti szerepvállalásáért".
A világ által jelenleg legjelentôsebbnek tartott magyar filmrendezô, Tarr Béla is átvehette a legnagyobb állami elismerést. Alkotásait az elmúlt években sorozatokban is nagy sikerrel vetítették többek között az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban, Izraelben, Kanadában, jelenleg Franciaországban ünneplik a filmbarátok. A kitüntetés után azt mondta, hogy
az elismerés nem változtatja meg, nem befolyásolja majd a napi munkáját, mert "amikor legközelebb a kamerák mögé áll, semmiben sem fog segíteni a Kossuth-díj". Tény, hogy új filmjét ôsszel kezdi forgatni Korzikán.
Kállai Kiss Ernô klarinétos is Kossuth díjat kapott. "A díj a roma kultúra és az egész cigányság elismerése is" mondta a világhírû mûvész, aki fiával most a Margitszigeten, a Nagyszálló éttermében játszik, unokái pedig klasszikus zenei pályára készülnek.
A kitüntetett nôk között van Janikovszky Éva, a Móra Kiadó nyugalmazott foszerkesztôje a felnôtt- és gyermekolvasókat egyaránt megszólító, egyéni hangú írónô, aki nem is akarta elhinni, hogy munkáját ilyen magas rangú díjjal ismerik el hivatalosan is.
Kalmár Magda operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese szintén a meglepett boldogok közé sorolja magát, mert évek óta ott volt a Kossuth-díjra felterjesztettek között.
A Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozata középkeresztje kitüntetést kapta dr. Gönczöl Katalin, aki az elsô ombudsman volt Magyarországon, ahogy akkor mondtuk, ombudsnô. A ma miniszteri biztosként dolgozó, rendkívül népszerû professzorasszony a demokratikus és szolidáris társadalom, valamint a jogbiztonság megteremtése érdekében végzett tudományos tevékenységéért kapta az elismerést.
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata ) kitüntetést adományozták többek között dr. Makai Ödönné, József Etelkának, a József Attila hagyaték ôrzôjének, gondozójának József Attila testvérének, 100. születésnapja alkalmából; Tordai Péternek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének a magyarországi zsidóságért végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként;
és a fiatalabb generációból a sakkválogatottnak, közöttük Polgár Juditnak, a Magyar Sakkválogatott tagjának, nemzetközi nagymesternek. Lovagkereszttel tüntették a papáját, dr. Polgár Lászlót, a magyar sakksportban végzett felbecsülhetetlen edzôi, menedzseri és pedagógiai munkája elismeréseként.
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata )kitüntetést kapott például Hubay Miklós Kossuth-díjas író, Konrád György Kossuth-díjas író, társadalomkutató, irodalmi életmûve elismeréseként. Széchenyi díjas lett dr. Kemény István, a magyarországi szegénység- és a cigányság helyzetének feltárását szolgáló kutatásaiért.
Széchenyi-díjas lett Csányi Vilmos etológus is, akinek kutatásai és írásai a nagyközönség számára közel hozták az állatok viselkedésének titkait, és aki most az emberek viselkedését tanulmányozza, mert ahogyan a rá jellemzô szarkasztikus stílusban mondta: Kedvenc állatom az ember.
Kossuth-díjas lett Presser Gábor zeneszerzô, akit aligha kell hallgatóinknak bemutatni. Ugyancsak ismerhetik Marton Lászlót, a Vígszínház igazgatóját, aki Torontóban is gyakran megfordul. Bálint András is Kossuth-díjat kapott, nemcsak színészi, hanem társulat építô munkájáért is, hiszen a csöpp Radnóti Színház egyike a legjobbaknak Magyarországon.
Feltûnô, hogy a filmes szakmából számos olyan rendezô kapott most Balázs Béla díjat, aki munkájával vihart kavart: Dettre Gábor, Kamondi Zoltán és Mundruczó Kornél van a kitüntetettek között.
Beszámolómban nem említhettem mindenkit, természetesen sokkal többen vannak és nemcsak írók, filmesek, színházi emberek, zenészek, hanem orvosok, mérnökök, természettudósok is. Igyekeztem azokat kiválasztani, akiket hallgatóink is ismerhetnek, így a kitüntetésük híre Önöknek is öröm és büszkeség lehet.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

Gerbeaud, Rotschild, Honthy / 2003 Március 1

Vannak dolgok, amelyek nélkül Budapest, sôt Magyarország nem lenne az, ami. Három évforduló is volt február végén, amelyekrôl épp ez juthat eszünkbe: 145 éves a Gerbeaud, 125 éve született Honthy Hanna és 100 esztendôs lett volna Rotschild Klára. Csupa nosztalgia.
A 145 éves pompás belvárosi cukrászda története egy idôben viharos volt, de ma a hagyományoknak megfelelôen édesek a krémek, elegáns a környezet és titkos a receptek egy része. A jövôre figyelve pedig Eu-konform az új Gerbeaud-torta.
Minden Kugler Henrikkel kezdôdött, még 1858-ban, amikor cukrászdát nyitott a mai József nádor téren. Nála volt a legjobb a társaság, és a tea. Nála szolgáltak föl Pesten elôször fagylaltot a nyári melegben. Likôrjei, bonbonjai, mignonjai vonzották az embereket. Idôsödvén, utódját keresve Kugler Henrik 1882-ban Párizsban találkozott egy fiatal svájci cukrásszal, bizonyos Emil Gerbeaud-val, aki rövidesen Pestre jött és közösen folytatták a mesterséget az akkori Gizella téren álló, már igen jól ismert kávéházban. Rövidesen Emil Gerbeaud lett a tulajdonos, aki mindössze 30 esztendôs volt ekkor. Fiatalon, nagy szakértelemmel, oldalán francia csokoládégyártó családból származó feleségével 10 év alatt világhírûvé tette a pesti cukrászdát. Kuglernál ült Liszt Ferenc és Deák, Gerbeaud-tól vásárolt Vilmos Császár és Viktória királynô. A vendégkönyvben ott olvasható Josephine Baker és Diana hercegnô neve is, mostanában pedig Madonna, Bo Derek Eddy Murphy, sôt maga Brad Pitt és Antonio Banderas is itt édesítette meg az életét a sehol másutt nem ízlelhetô süteményekkel. Szájhagyomány terjeszti a Gerbeaud hírét a szó legszorosabb értelmében. Hiszen például a konyakmeggy is Gerbeaud találmány.
Ki mindenki jön el a Gerbeaud-ba, azt egyetlen vendégkönyv sem tarthatja számon. Valakirôl azonban külön is szót kell itt ejtenünk: ô volt az utolsó igazi Gerbeaud, akinek mozgalmas élete a XX. századi magyar történelem foglalata. Gerbeaud Emilnek öt lánya volt és számtalan unokája között is csak két fiú. Közülük Radosza Kálmán lett az, aki a régi nevet fölvéve Párizson át Dél-Amerikába emigrált a második világháború után, ahol cukrászdát nyitott, majd hûtôgép kereskedôként beutazta ismét a fél világot, hogy végül közel a kilencvenhez, még mindig fess férfiként visszatérjen Pestre. ’ volt az, akinek köszönhetôen a Vörösmarty cukrászda 1984-tôl ismét Gerbeaud lehetett. A nagypapa cukrászdájában nagy szeretettel fogadták utolsó éveiben, amikor jókedvûen, derûsen, harmadik feleségével kéz a kézben elüldögélt a teraszon és gyönyörködött a pesti forgatag látványában. Mindig csak kávét és ásványvizet kért, a süteményeket sosem kóstolta meg. Boldogan és megnyugodva, néhány évvel hazatérése után halt meg Gerbeaud Kálmán. Szerencsére elmesélt mindent, amit csak ô tudhatott.
Nem ilyen egyszerû a helyzet a két másik legendával kapcsolatosan. Rotschild Klára híres Váci utcai szalonjának titkait még nem gyûjtötte össze senki. Ma még van néhány idôs néni, directricei és egykori szabászai, no meg pár manöken, akik mesélhetnének. A ruha és a kifutók divatja múlandó, és ugyan hová lettek a szocialista tábor politikai vezetôi, akiknek dámaként viselkedô feleségei apró intrikáikkal szórakoztatták a befolyásos Clara szalon tragikus sorsú vezetôjét, aki - minden híreszteléssel ellentétben - nem volt maszek, hanem állami boltvezetô.
Az lett volna az igazi, ha valaki jelen van, amikor Honthy Hanna toalettjét készítik a Clara szalonban! Csakhogy akkoriban a társasági és pletykalapok, bulvárújságok még nem léteztek nálunk. Honthy Hanna emlékét is a színháztörténet ôrzi, esetleg néhány filmfelvétel és lemez. Meg persze egy bizonyos korosztály, amelynek tagjai egyre kevesebben vannak. A fiatalok nem ismerik sem a világszerte magyar specialitásnak tartott operett utolérhetetlen nagyasszonyát, sem az egykori felsô tízezer vörös divatdiktátorát. A Gerbeaud-t is inkább hírbôl, meg a nevét viselô süteményrôl. Azt viszont nem a névadó pultjánál vásárolják. Ennyit a nosztalgiáról, ami magyar és a miénk.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

34. Filmszemle / 2003 Február 8

Volt nagy botrány, nagy remekmû 2001-ben, nem volt egyik sem 2002-ben és kis botrány, ohne remekmû van 2003-ban. A 34. magyar filmszemlérôl ennél sokkal nyersebben szólt a zsûri elnöke, Radnóti Sándor egyetemi tanár, amikor ezt mondta: ez egy lázálom volt, majd szót sem ejtett a fôdíjas Gothár Péter rendezte, Magyar szépség címû filmrôl, hanem két fiatal produkciót méltatott inkább. A hivatalos, elsôsorban tv-híradókban közzétett verziók szerint az idei filmszemle nagy siker volt, rekord nézôszámmal, korban és színvonalban kiegyenlített mezônnyel. Aki kicsit többre volt kíváncsi, az megtudhatta, hogy eddig példátlan módon, volt egy rendezô, aki nem adta be a derekát a szemlére legyen kész kényszerének és így a nagy érdeklôdéssel várt Hajdu Szabolcs rendezte Tamara kimaradt. Maga a fôdíjas Gothár mû hanghibás volt és az utolsó pillanatban érkezett meg a vetítésre, és anélkül játszották le, hogy a stáb tagjai megkapták volna a munkájukért járó pénzt. A más produkciókat is érintô tény nem maradt titokban, mert a rendezô a fôdíj átvételekor elmondta a színpadról, hadd hallja mindenki. Voltak filmek, amelyek kis híján a laborban, vagy a vágás más helyszínén ragadtak, mert nem volt rendezve a számla, vagy csak telefonon lehetett igazolni az anyagi háttér meglétét. Mindezek ismeretében talán több mint jelzés értékû a miniszterelnök részvétele a megnyitón majd a díjkiosztón is. Ennek magyarázata, hogy a filmszakma végre megállapodott önmagával és a kulturális miniszterrel is, és a két éve még reménytelennek tûnô filmtörvény tervezetét elfogadhatónak tartják a felek, a kialakult szöveg lehetôvé teszi a magántôke beáramlását, anélkül, hogy veszélyeztetné a filmjogokat. A miniszterelnök tehát nyugodtan ígérhetett 10 milliárdot a magyar filmre az elkövetkezô 3 évben, miközben garantálta a mûvészek függetlenségét is. Nagy lépés ez a szakma és a közönség szemében, mert mindenki ismeri a tavalyi Hídember és Bánk bán botrány. Ha akarta volna, se felejthette el senki, mert ezeket sem lehet kivonni a szabályok alól: a 34. filmszemle katalógusában, mint versenyen kívüli, információs vetítés ott van mindkét udvari produkció és a Bánk bánnak akadtak is szép számmal nézôi. Erre a helyzetre, hogy a kormány filmet csináltasson, nem kerül sor többé, ígérték a politikusok, és azzal adtak hangsúlyt a bejelentésnek, hogy a Kertész Imre Nobel díjas regényébôl készülô Sorstalanság címû filmre külön keretet létesítettek, a filmes pénztôl függetlenül.
Nem minden tanulság nélkül való az idei szemlefilmek költségeinek tanulmányozása. A legkevesebb pénzbôl, mindössze 12 millió Ft-ból készült az elsôfilmes díjjal és a Diákzsûri díjával kitüntetett, a berlini Filmszemlére is mehívott, nem diplomás rendezô Fliegauf Benedek által jegyzett, Fergeteg címû mozi. A legdrágább a Hídember volt, 2,4 millárdért, ami mindenkit meglepett, mert eddig kisebb összeg forgott közszájon. Mindez semmit nem igazol se pro, se kontra. A két szélsô pénz-érték a mûvészi értékrôl semmit nem árul el. Sem ilyenkor, a szemlén, sem kezdetben, a forgatókönyvi állapotban, amikor az alkotók pénzért folyamodnak. A tavalyi 24 filmbôl a közönség a Valami Amerikát szerette a legjobban, több mint 500 ezren látták. Ehhez képest volt olyan film is, mait mindössze 6000 nézô látott. Hogy az idén prezentált 29 játékfilmbôl melyik lesz siker, arra már most lehet tippelni, mert Jancsó Miklós szintén versenyen kívül vetített, Kelj fel komám, ne aludjál címû újabb munkáját a szemle alatt máris több ezren látták és a csütörtöki hivatalos mozi bemutatón pótszékeket kellett betenni a Puskin nézôterére. Itt van ezenkívül egy újabb sikergyanús, bár kommersz kategóriában induló történet, amelyet egy eddig producerként mûködô fiatalember rendezett Szent Iván napja címmel. Témája a ma Magyarországon a legtöbb kultúrvihart kiváltó valóságshow-k és a kereskedelmi televíziók világa. Máris megbukott az egy hónapja a mozik mûsorán szereplô, Szerelemtôl sújtva címû, Sas Tamás rendezte, formailag nagyon különös film, ahol mindvégig egyetlen fiatal színésznôt látni a vásznon, akinek környezetébôl csak a hangok jutnak el a nézôhöz. A Presszóval híressé és kedveltté vált rendezô újabb próbálkozásának operatôre a sok év után újra itthon alkotó Ragályi Elemér volt. Ugyancsak ô fényképezte a Rózsa énekei címû, a budapesti zsidóság második világháborús életét felidézô filmet, amely a legjobb forgatókönyv díját kapta, ám hiába. Az elsô munkájával jelentkezô, eddig színházi darabjairól ismert szerzô, Szilágyi Andor, aki egyben a rendezô is volt, nem vette át a díjat.
A játékfilmesekhez képest sikeresebbek a dokumentumosok. Az elsô díjat ismét Almási Tamás kapta, akinek tavalyi kirobbanó sikerû Sejtjeink címû produkciója versenyben van az Oscar-jelölésért, és itthon is óriási elismerésre tett szert a televíziós vetítéseknek köszönhetôen. Most két alföldi család sorsának párhuzamos történetét filmezte le, Az út vége címmel, a mûfaj iskola példáját nyújtva. Nagy fejlemény, hogy civil kezdeményezésre az egyik budapesti art mozi kistermét állandó dokumentumfilmes helynek alakítják ki, és talán lesz némi változás a közszolgálati televízióknál is az ilyen munkák bemutatásával kapcsolatban.
A szemle kétségkívül legboldogabb embere Fazekas Csaba, elsôfilmes rendezô, akinek Boldog születésnapot! címû filmje hét különbözô díjat kapott. Hogy a közönség is boldog lesz-e vele, arról a maga idején beszámolok majd, mert ezt a filmet sajnos nem sikerült megnéznem.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

2002 - összefoglaló / 2003 Január 18

Kedves hallgatóim talán nem bánják, ha az évet a 2002-re való visszatekintéssel kezdem. Emlékeznek még kié volt a 2001-es év? Azé a lottózóé, aki nyert több mint 1 milliárd forintot, amelyért hónapokig nem jelentkezett. És kié volt a 2002-es? Képzeljék, ugyancsak egy lottózóé, aki most már 3 milliárdot kapott. Ma, amikor már 3 hete 2003-t írunk, végre nemcsak kósza hír terjeng arról, hogy valaki jelentkezett a vagyonért. Péntek este bejelentették hivatalosan, hogy a pénzt már átutalták egy magyar házaspárnak, akik egy nyugat-dunántúli városkában, éppen átutazóban vásárolták a szelvényt. Megnyugodhatunk. De nem Magyarországon lennénk, ha a decemberi húzást nem követte volna azonnal néhány internetes próbálkozás hamis szelvényekkel.
Tekintve, politikával budapesti tudósításaimban nem untatom Önöket, most is csak rövid leszek, ám elkerülhetetlenül itt van a tény: 2002 a parlamenti választások éve is volt, amikor az elôzô kormány ellenzéke nyert, amibôl azután számos izgalmas következmény adódott, de csak májustól. Elôtte szinte kulturális paradicsomnak tûnt a mi kis hazánk: február 24-én megnyílt a Terror Háza Múzeum, amelyet tízezrek avattak föl az Andrássy úton várakozva. Márciusban megnyílt a Nemzeti Színház, az Ember Tragédiájának botrányoktól sem mentes elôadásával. Áprilisban felavatták az Uránia Nemzeti Filmszínházat, ahol a független fiatal filmesek röplapokkal tiltakoztak a polgári kormány klientura építô kultúrpolitikája ellen. A Hídember címû Széchenyi film májusi bemutatóján még nem volt bizonyos, hogy az utolsó presztizsfilm pereg, mert egy héttel késôbb volt a választások második fordulója. Azt sem lehetett sejteni, hogy a méregdrága mozi teteje beázik és gépészete nem bír ki egy három órás filmet egyhuzamban. Áprilisban sikerült átadni a budai Sándor palotát, ahová Orbán Viktor miniszterelnök szeretett volna beköltözni, hogy a következô 4 évben onnan irányítsa az országos politikát. Ezzel szemben ehéten Mádl Ferenc államelnök kezdte meg a költözködést. Ezzel véget is ért a szabad látogatás az 5000m2-es luxusépületben, mert mostantól csak kivételes alkalmakkor lesz nyitva a nagyközönség elôtt. Május elején új elnöke lett a Magyar Tudományos Akadémiának, Vizy E. Szilveszter nemzetközi hírû agykutató személyében, akinek gyorsan sikerült elérnie, hogy a magyar tudósok és kutatók valamivel nagyobb anyagi megbecsülést kapjanak a magyar államtól. A májusi választások utáni helyzet kommentáláshoz már nem volt velünk a legbölcsebb humorista, Hofi Géza. Pedig milyen nagy szükség lett volna rá, hiszen a politikait is felülmúló irodalmi izgalom ideje volt a tavasz: Esterházy Péter Javított kiadás címû regénye, amelyben édesapja ügynökmúltjáról számolt be. Példátlan példányszámot és rég nem olvasott cikkdömpinget indítva el ezzel, abban a hiszemben, hogy az év könyve máris megvan. De ebben mindenki tévedett. Jóllehet nem volt semmiféle kimutatható összefüggés a dolgok mögött, az Esterházy vallomás idôzítése mégis felért egy görög sorstragédiával: egy hónapon belül két, egymással ellentétes párthoz tartozó prominens politikus kellett szembesüljön a feltáratlan múlttal: Pokorny Zoltán és Medgyessy Péter. És miközben a politika cseppet sem kímélte a mindennapokat, a kultúra és a mûvészet emberei szokásainknak megfelelôen próbálták a nyarat a szép, értékes, maradandó élmények évadává tenni. Ismét volt például Pécsi Színházi Találkozó, ahol elástuk a politikai csatabárdot, de mindhiába, mert a kulturális miniszter közben Pesten megtette barátját a Nemzeti igazgatójának igaz csak egy hétre. A mediterrán városba összesereglett mûvészek Orbán Ottó, a bölcs és örök költô emléke elôtt tisztelegtek, és volt legalább két óra, amikor mindenki megpihent a verseket hallgatva. A következô hónapban, júliusban egy másik nagy nevû poéta, Faludy György azzal hozta izgalomba a mûvelt közönséget, hogy feleségül vette egy szintén verselô, 27 éves rajongóját. E frigy késôbb leginkább az igen prózai lakásügyekben lett hosszan téma. Augusztusban dunai árvíz mosta el a Alkotmányünnepi tûzijátékot, de a Tisza jól vizsgázott és a júliusi szegedi Európa bajnokság után Sevillában újabb aranyakat kaptak a magyar kajak-kenus lányok. Ismét volt Diáksziget, amelynek fôhôse lett a sárgapacni kistehén, aki nagyon jól érezte magát a fa tetején, decemberre pedig megújult és azt énekelte, hogy ô nem lesz karácsonyi dísz a fán. De ne szaladjunk ennyire elôre: az ôsz újabb politikai izgalmakat hozott a helyhatósági választásokkal, a sikertelen tv-elnöki pályázatokkal, és egy könyvvel, amit egész nyáron mindenki olvasott, és hónapokon át vezette a sikerlistát: ez volt az Állítsátok meg Terézanyut! címû kortárs lektür egy értelmiségi, harmincas szingli lányról, afféle magyar Brigit Jonesról. Már megelôzte Márait és Esterházyt és a szakemberek szinte felnôtt- Harry Potter jelenségrôl kezdtek volna beszélni, amikor október 10-én berobbant a valódi világra szóló siker: Kertész Imre irodalmi Nobel díja. Két hónap alatt 200 ezer példány fogyott el a Sorstalanságból. A holocaust és antiszemitizmus témától ismét, ezévben másodszor önvizsgálatra késztetett magyar társadalom azonban másfajta valóságra éhezett: a nagy számok bûvöletének évadja októberben kezdôdött és tart folyamatosan: 3-4 millió nézôje van a két kereskedelmi csatornán futó reality show-knak. De félre bú, a fiatalok megszerzésére indított, mindent elmosó paláver sem feledtetheti, hogy az év utolsó napjaiban egy magyar fiatalember, bizonyos Pálfi György Hukkle címû filmje az Európai Filmakadémiától a legjobb elsôfilmesnek járó díjat kapta, míg Almási Tamás Sejtjeink címû dokumentumfilmjének amerikai fogadtatása esélyt ad az Oscar jelöltek közé való bekerülésre. Egy fiatal magyar színtársulat, a Krétakör Párizsban arat sikereket, Eötvös Péter világhírû karmester és zeneszerzô mûveit kiadta egy magyar lemezcég, Schiff András
ismét Budapesten koncertezett és így tovább. Minden jó, ha a vége jó és máris itt az új év. Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

Az Operaház fantomjai / 2002 December 14

Nagyüzem volt a zenei újságírók számára ezen a hétvégén Budapesten. A szokásos karácsonyi könnyûzenei lemezbemutatók és koncertek helyett valódi eseményekrôl tudósíthattak: kinevezték a következô négy évre a Magyar Állami Operaház intendánsát, aki nem más, mint Szinetár Miklós, és közzétették hosszas válogatás után az Operaház fantomja címû világhírû musical Madách Színházbeli magyar elôadásának szereposztását.
Hallgatóimnak immár negyedik alkalommal van szerencsém az Andrássy úti Dalszínház ügyeirôl beszámolhatni. Legutóbb július végén volt olyan ok, amely nem a korszerû operajáték, hanem a hagyományos játszmák miatt hívta fel a figyelmet a budapesti Operára. Akkor a kulturális miniszter menesztette a pályázattal kiválasztott, de egy éves munkájukkal óriási ellenállást kiváltó vezetôket és a társulati nyomásnak engedve felkérte Szinetár Miklóst, hogy lássa el a fôigazgatói teendôket december 31-ig. Az októberben kiírt újabb intendánsi pályázatra négyen jelentkeztek, köztük maga a megbízott fônök aki, mint emlékeznek, korábban már volt igazgatója az intézménynek , mellette egy súlytalan, egy névtelen, valamint egy súlyos és egyben neves egyéniség, a világhírû operaénekesnô, Marton Éva, aki férjével, egyben menedzserével, Marton Zoltánnal közösen képzelte el az Opera vezetését. Ez váratlan fordulat volt és valószínûleg nem kevés fejtörést okozott a 12 tagú szakmai bírálóbizottságnak. Különösen akkor, amikor 30 éve külföldön dolgozó és így a nemzetközi vezetôi munkamódszerekhez szokott Marton házaspár megpróbált tiltakozni a zsûri összetétele ellen, amelyben a Szinetár iránt hûségnyilatkozattal elkötelezett operaházi vezetôk kaptak helyet egyharmad arányban. A felszólamlás a várt döntés idôpontjához képest késôn érkezett, de valószínûleg nemcsak ezért volt teljesen hatástalan. A végeredmény ugyanis 10-2 arányban született Szinetár javára. Tekintve, hogy a pályázat szövege nem nyilvános, csak a lapokban megjelent részletekbôl látható, hogy a két aspiráns elképzelései miben hasonlítottak egymásra. Feltûnô, hogy mindketten a fiatalok mûfajbarát kiszolgálását tekintik fô céljuknak, mind a közönség, mind a mûvészek oldalán. Emellett Marton Éva helyet adott volna az operai kísérletezésnek, és gondoskodott volna a fiatal énekes tehetségek külföldi szereplését méltányoló itthoni szerepeltetésérôl, továbbá változatos rendezôi gárda foglalkoztatásáról. Ezzel egy idôben, lemondott volna arról, hogy színpadra lépjen Budapesten. Az a bevallott szándék, hogy férje legyen a helyettese, valószínûleg gyenge pontja volt a pályázatnak, amelyet a zsûri egyetlen zenetörténész tagja és egy, a mûvésznôvel igen jó szakmai kapcsolatokat ápoló miskolci karmester támogatott. Marton Zoltán eredetileg orvos volt, de jó évtizede már, hogy világhírû felesége menedzsereként ismert a szakmában. Érdekes helyzet lesz, amikor Szinetár Miklós tárgyalni fog vele Marton Éva vendégjátékáról mert elsô nyilatkozatában azt ígérte, hogy megkérdezi, milyen szerepben szeretne fellépni Budapesten. Utoljára egyébként idén nyáron, Miskolcon tartott igen nagy visszhangot kiváltó kurzust fiatal énekeseknek, legközelebb pedig dalestet ad a Magyar Rádió Márványtermében a világ öt operadívája között számon tartott Marton Éva. És bemutatásra vár a Bánk bán film, amelyben Gertrudist alakította.
Szinetár nyáron még azt mondta, nem tudja, pályázik-e majd az opera intendánsi tisztségére. Akkor élesen ellenezte a fôigazgatói és a fôzeneigazgatói poszt szétválasztását, most viszont még a pályázat kiírása elôtt megnevezte a leendô fôzeneigazgatót, aki nem más lenne, mint a jelenlegi tanácsadó, egykor maga is direktor, civilben zeneszerzô, Petrovics Emil. Máris van tehát egy ügyrendi bomba a rendszerben, és nem ez az egyetlen. A balett igazgató a helyén marad, de nem lesz kéttagozatú a színház, az eddigi mûvészeti titkárból ügyvezetô igazgató lesz. Szinetár nem törekszik alapvetô változtatásokra, fô erénye finoman szólva a kiegyensúlyozottság, míg Marton Éva vérfrissítést, korszerûsítést ígért. Az ügy súlyát mi sem jellemzi jobban, minthogy a legnagyobb példányszámú napilap a belpolitikai tudósítások oldalán hozta a döntésrôl szóló hírt és még vezércikket is szentelt a témának, Operacsont címmel. Nyilvánvaló, hogy az Operaházban az a hangulat uralkodik, ami a legnagyobb költségvetésû és egyben legkonzervatívabb magyar kulturális intézmény esetében nem meglepô: jobb ma egy kiismert, bár kétségkívül ódivatú fônök, mint megint valami bizonytalan reformer. Ha ehhez hozzászámoljuk Szinetár és Petrovics életkorát mindketten hetvenen felül vannak, éppúgy, mint a kulturális miniszter, Görgey Gábor könnyen beláthatjuk a magyar operajátszás jövôjét. Talán megbocsátják nekem, ha egy szójátékkal búcsúzom: az az érzésem, hogy az operaház fantomja nemcsak a nagykörúti Madách Színházban lesz mûsoron, hanem a Magyar Állami Operaházban is.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

Rostás Mihály mesemondó / 2002 November 23

Amikor október végén a Romapage és a Roma Sajtóközpont megírta, hogy meghalt 65 esztendôs korában Rostás Mihály, kevesen tudták, ki volt ô. A roma mesemondót 1979-ben Gyarmathy Lívia Koportos címû filmjének fôszerepében csodálta meg a világ, meséit a Ciganisztikai Tanulmányokban tették közzé elôször. A magyarországi oláh cigány közösség mûvelt tagjai többé-kevésbé személyes ismerôsükként gyászolták Rostás Mihályt, akinek élet története önmagában is XX. századi mese. Valamikor a hetvenes években egy fiatal népzenekutató lány úgy gondolta, nem kell neki vidékre utaznia ahhoz, hogy cigány dalokat találjon, elegendô, ha elmegy a nagy budapesti építkezésekre, ahol a legtöbb szabolcsi szegény ember dolgozik. Jól számított, sôt. Az egyik férfi ugyanis azt állította magáról, hogy ô bizony nem tud énekelni. Ez eléggé meglepô volt egy roma esetében, ám némi szuttyongatás után olyan kincs került elô, ami magát a kérdezôt is meglepte: modern magyar cigánymesék, pontosabban népmesék kerültek Kovalcsik Katalin népzenekutató magnójára. Így fedezte föl a tudomány Rostás Mihályt, aki elôször vonakodva, majd egyre szívesebben mondta el a fejébôl kipattant történeteket. Ezekben a mesékben, amelyeket annak idején a munkásszállón és a fekete vonaton hazafelé vezetô úton mondták egymásnak az emberek, a szegények és elnyomottak mindig gyôzedelmeskedtek a gazdagok és a hatalmasok felett.
A cigány segédmunkások számára a kubikus munka, az árokásás és más, igen kemény és rosszul fizetett fizikai munka helyett bármilyen más, jobb körülmény elérése éppoly tünemény számba ment, mint az, hogy a legkisebb fiúból király legyen. Ráadásul ezek az emberek saját környezetüktôl, családjuktól elszakítva éltek a számukra teljesen idegen nagyvárosban, ahol a népmesékben szokásos szerencse és furfang kevés volt a boldoguláshoz, hiszen lépten nyomon azt tapasztalták, hogy a tanult emberek világába kell bekerülni ahhoz, hogy boldogulni lehessen. Mivel pedig a korabeli társadalmi kánon azt hirdette, hogy az iskola a legrongyosabbaknak is elérhetô, a mesék arról szólnak, hogy abból lehet király, aki a tanulás óriási feladatával meg tud birkózni. Igen tanulságos az a kép, amit magukról festenek a cigányok ezekben a mesékben. Rostás Mihály az észak-keleti oláh cigány közösség hagyományait építette be történeteibe, és ezeket egészítette ki a nagyvárosban szerzett keserû tapasztalataival, kivéve kettôt: a segédmunkás létet és az iskolai kudarcot. A többségében írástudatlan, vagy korábban csak néhány osztályt végzett cigányemberek szinte semmit nem tudtak a magyar iskola rendszerrôl, az oktatási szokásokról. Az ô kultúrájuk elsôsorban szóbeli, amivel még a mai iskolarendszer sem tud sokat kezdeni, hát még a 30 évvel ezelôtti, amely az egyenlôsdi nevében kimondottan tagadta a másságból eredô hátrányok meglétét. A romák és cigányok mai magyarországi helyzetének megértését nagyban segítené, ha a többségi társadalom ismerné ezeket a meséket, amelyekben a tanulás, mint a felemelkedés kitüntetett módja szinte minden esetben megfogalmazódik.
Manapság a helyzet lassan, de biztatóan változik. A tempót bizonyos botrányok gyorsítják és tisztázzák: nem szeretném most részletezni a tanév kezdésekor kirobbant úgy nevezett jászladányi ügyet, aholis a községben saját csemetéik számára alapítványi iskolát akartak nyitni a cigánygyerekek elkülönítésére vágyó szülôk. Tény, hogy az Oktatási Minisztérium nagy eréllyel lépett föl a diszkriminatívnak tûnô kezdeményezéssel szemben, de nem zárta ki annak lehetôségét, hogy jövôre megnyíljon az alternatív iskola, amennyiben elfogadják a mindenki számára amúgy is ajánlott integrációs oktatási programot. E határozott intézkedés részben Mohácsi Viktóriának, annak a fiatalasszonynak köszönhetô, aki maga is a cigánysorról került iskolába annak idején és ma miniszteri biztosként dolgozik a hátrányos helyzetû gyerekek esélyeinek javításáért. A feladat óriási: ma egy cigány közösségbôl érkezô fiatalnak ötvenszer kevesebb az esélye arra, hogy érettségizzen, mint gádzsó társainak. Bár a cigánygyerekek többsége már elvégzi az általános iskolát, de ott életre szóló kudarcokat él át és csak kevesen képesek elfogadtatni magukat társaikkal és tanáraikkal. A magyar közoktatásban forgatott tankönyvek nem foglakoznak a legnagyobb kisebbség történelmével és kultúrájával, az általános iskolákban ma is többszáz cigányosztály mûködik, a pedagógusok nem kapnak semmilyen speciális képzést, hogy a másságból ne csak a hátrányokra, hanem a kiemelkedô tehetségre is figyelni tudjanak. A roma gyerekek oktatásához hiányoznak a megfelelô szakmai információk, tankönyvek, tantervek. Alig van kollégium a beilleszkedés segítésére, pedig az átmenet a faluszéli viskóból a városi iskolába csak így lehet sikeres. Nôtt az ösztöndíjban részesülôk száma, de nem nôtt a megszerezhetô összeg, és ez akkor is tarthatatlan, ha más európai országok adatai sem sokkal jobbak, mint a magyar statisztikák. A Mentsétek meg a gyermekeket! elnevezésû nemzetközi szervezet megállapítása szerint a legnépesebb európai etnikai kisebbség gyermekeinek egy harmada nem jár iskolába, másik harmaduk pedig kisegítôbe kerül.
A jelenlegi magyar kormány határozott törekvései ezt a tendenciát szeretnék megváltoztatni, amihez már a történelmi egyházak segítségét is kérték. Rostás Mihály meséiben csillagszemû hôsöknek nevezi azokat, akik tanulnak, és azt mondja róluk: ôk mindenre képesek. Mesébôl ritkán lesz valóság, de hinni kell bennük.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl

Jordán Tamás a Nemzeti igazgatója / 2002 November 1

Újabb rossz elôjellel indult, de végül pozitívan zárult a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat. Ugyanis nyolc nappal a beadási határidô lejárta elôtt még egyetlen pályázat sem érkezett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Azután felgyorsultak az események és október 28-án bejelentették: hét pályázó közül Jordán Tamás lett a Nemzeti RT vezérigazgatója. Errôl szinte egyhangúan döntött a meghívott szaktekintélyekbôl és a szakmai szervezetek delegáltjaiból álló zsûri és javaslatukat elfogadva hozta nyilvánosságra a végeredményt a kulturális miniszter.
Lezárult, vagy elkezdôdött valami? A történet egy része szinte már a feledés homályába vész, de legalábbis hiányos az emlékezet. Egy budapesti rádió megpróbálta megszondázni az átlagembereket: alig tudták felidézni, mi vezetett a 98-as kormányváltás után az Erzsébet-téri alapoktól a Lágymányosi prérin magasodó színházig, amely viharos körülmények között megnyílt 2002 márciusában. Az elôzô, Báan Ferenc tervei szerint megkezdett építkezés egykori kormánybiztosa beismerte, hogy annak idején nem csikarták ki költségvetéstôl a szükséges pénzt. A végül Siklós Mária és Schwajda György által vezényelt építkezés, majd pedig a színház számára megállapított extra mûködési költség pénzügyi háttere máig tisztázásra vár. Jordán Tamás egy Nemzeti Színház nevû Részvénytársaság vezérigazgatója lett, ami azt jelenti, hogy nem köteles nyilvánosan számot adni a pénzköltésrôl. Pedig az adófizetôk forintjaiból gazdálkodik. Sok egyéb mellett ezt is meg szeretné változtatni az új helyzetben. Pályázata kezdettôl fogva a szakma támogatását élvezve vezette a listát, olvasható volt az interneten másokéval együtt és minden lehetséges helyen készséggel nyilatkozott is róla. Ebbôl származott is egy apró vihar, amikor az egyik kereskedelmi csatorna félreérthetô módon vágta meg és adta közre nyilatkozatát arról, hogy átalakítaná az épületet. Tény, hogy a pályázat elôre vetíti annak lehetôségét, hogy a mostani szabadtéri színjátszásra szolgáló teret üveggel befedve közösségi helyszínné tenné, kávéház, konferencia terem lenne ott, mivel ez hiányzik az épületbôl és így alvó színházként mûködhetne csak. Szabadtéren ott semmit nem lehet csinálni a nagy zaj miatt: erre jár a HÉV, a villamos, közel van a vasúti híd, a Duna. Az átépítés másik tétje a rossz akusztika megszüntetése és annak a kb. 100 helynek a kérdése, ahonnan nem élvezhetôek az elôadások. Ezekre egyébként nemrégiben a Vakok Szövetsége nyújtott be kérelmet, tehát lehet, hogy maradnak.
Jordán hosszú évek óta a belvárosi Merlin Színház igazgatója, ahol remekül egyesítette egy kulturális-szellemi találkozóhely és egy kamaraszínház szempontjait. Ezt az intézményt most egy fiatal rendezôre hagyományozza, aki továbbviszi a Merlinben meghonosodott angol színjátszást és fiatal Atlantis társulatot is. Nem válik meg ugyanakkor a két évvel ezelôtt kitalált és nagy sikert arató pécsi Országos Színházi Találkozó társigazgatói posztjától, sôt. A Pécsi Nemzeti Színház igazgatójával, Balikó Tamás színész-rendezôvel közösen nyerte el a Nemzeti vezetését. Errôl a nyári fesztiválról már beszámoltam Önöknek, így elegendô annyit mondanom, hogy az ott kialakított összmûvészeti sokszínûség az elôképe annak, ami fokozatosan az új Nemzetiben is várható, legalábbis a pályázat szerint. Állandó társulata lesz a színháznak, meghívott rendezôkkel fognak dolgozni. Feltûnô volt ebbôl a szempontból, hogy a legjobbnak tartott színházi vezetôk közül senki nem pályázott. A Katona József Színház, a Víg, a Radnóti meghatározó egyéniségei távolmaradtak. Valószínûleg azért, mert jól érzik magukat a saját falaik között és nem vágytak arra a hatalmas, és nem minden elemében pozitív kihívásra, aminek Jordán Tamás néz elébe. Akik pályáztak, azok között volt néhány szalmailag súlytalan próbálkozó és két elismert színházi vezetô, Márta István, aki nemcsak az Új Színházat jegyzi, hanem a híres Kapolcsi Fesztivált is, valamint Szûcs Miklós, aki három pesti miniszínház sikeres vezetôje évek óta. Ám az igazi választás nem ebben állt volna a zsûri számára, hanem abban, ha a magyar színjátszás fenegyereke, a Krétakör társulat vezetôje, Schilling Árpád is pályázott volna, mint ahogy errôl az elsô hírek szóltak. Csakhogy a harmincas évein innen lévô, a szakmában csak Süsü-ként becézett, egyébként lovagkereszttel kitüntetett rendezô és csapata közleményben tudatta: nem követik el azt a hibát, hogy pályázatukkal igazolják egy politikai kényszerbôl létrehozott színház létjogosultságát. Szerintük a lágymányosi ingatlant értékesíteni kell és a befolyt pénzbôl olyan játszóhelyeket létrehozni és támogatni, ahol minôségi színházi elôadások születnek. Érdemes tudni, hogy a Krétakör ma nem rendelkezik állandó próba- és játékhellyel Magyarországon, ennek ellenére olyan produkciókat hoznak létre évente, amelyek felkeltették egy francia szakember érdeklôdését és az így elnyert támogatással többet vannak külföldön, mint Budapesten, ahol október 23-án mutatták be az elmúlt 12 évrôl szóló, Hazám, hazám címû elôadásukat a Fôvárosi Nagycirkuszban.
Tény, hogy a Jordán Tamással készült interjúk közül egyik sem kérdezett rá a Krétakör vezetôjének nyilatkozatára. Volt egy provokatív stílusáról ismert újságíró, aki egy élô rádiómûsor vendégeként értékelte az ötletet, amivel azt érte el, hogy a jelenlévô pályázók között éktelen vita kerekedett, hiszen ôk épp ringbe szálltak a Nemzetiért. Márta István rá is csapta a stúdióajtót a társaságra. Ez a pályázati végeredmény kihirdetése elôtt történt a közszolgálati adón. Nem reménytelen talán mégsem a Nemzeti ügye, ha ennyi érzelem és indulat mozgatja a magyar színházi embereket.
Most már a munka jön. De ki is ez a Jordán Tamás, aki nemcsak a pályázata, hanem integrálni képes személyisége miatt is a legalkalmasabbnak tûnt az igazgatói posztra? Mérnöki diplomával a zsebében lett színész; az egykori, ma már legendás Egyetemi Színpadon láttam ôt elôször. 10 éve arra vállalkozott, hogy fejbôl elmondja József Attila valamennyi versét. Sikerült, film is ôrzi a hihetetlen teljesítményt. Ötleteirôl, szervezô készségérôl, csillapíthatatlan társasjáték szenvedélyérôl legendák keringenek, fejében egy szuper számítógép dolgozik. Ötvenes évein túl is csendes, kópés ugyanakkor szomorkás mosoly ül az arcán. Késôn fekszik, korán kel, kutyát sétáltatva pihen, idônként megpróbál leszokni a cigarettáról. Mindig kicsit rosszul öltözött figuráját többnyire fiatalok körében látni. Jordán Tamás 2003. január 1-jétôl kezdôdôen 5 éven át irányíthatja a Nemzeti Színházat.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

Kertész Imre Nobel díja / 2002 Október 19

Október 10. óta a világon a legismertebb magyar: Kertész Imre, aki irodalmi Nobel díjat kapott. Esterházy Péter régi barátja és maga is esélyes e kitüntetésre úgy fogalmazott Örkényt idézve: magyarni annyit jelent, mint irodalmi Nobel díjat kapni. A felé áradó szeretetet személyesen is megtapasztalni és megköszönni Berlinbôl Budapestre érkezô Kertész Imre és felesége, Magda csütörtök óta állandó szereplôje az újságoknak, televízióknak és rádióknak. Korukat meghazudtoló frissességgel állják a riporterek rohamát, és elmondhatatlan örömmel fogadják , amikor az utcán felismerik ôket. Pénteken este az elôre eltervezett egy órányi dedikálás helyett kétszer annyi ideig állták az olvasók rohamát, ami annál inkább csodálatra méltó, hiszen az író keze beteg, dátumot, ajánló sorokat nem is tudott írni, csak a nevét kanyarintotta a könyvekbe. Magda asszony 20 percenként megmasszírozta a hátát és a karját. Az egyszerre több kötettel is érkezô, hosszú órás sorbaállást is vállaló ezernél több ember a hála és a köszönet szavain túl, egy-egy kis történettel is megörvendeztette Kertész Imrét: Svédországba, Dániába, Amerikába, Izraelbe küldjük a könyvet, az unokáimnak, a férjemnek szánom mondták többen is. Egy idôs hölgy azzal lepte meg az írót, hogy együtt dolgozott az édesanyjával, és nem kevesen ejtettek pár halk szót arról, hogy sorstárai voltak a náci uralom idején, maguk is holocaust túlélôk, idônként shalom-mal köszönt egy-egy ember. Magda asszony szemét egy idô után ellepte a könny: mennyi szeretet, nem is tudom, az idôsek vagy a fiatalok érdeklôdésének örüljek-e jobban, mondta zsebkendôt keresve.
A Magvetô kiadó folyamatosan nyomtatja a Sorstalanság címû regényt, amelyre a Nobel-díjat kapta Kertész Imre. Az auschwitzi haláltábort túlélô kamasz fiú önéletrajzi regényét a hatvanas években kezdte írni és 1975-ben fejezte be. 5000 példányban adták ki akkor, de visszhangtalan maradt. Tíz év múlva újra kiadták, majd 1993-ban ismét. A dedikáláskor feltûnt egy-egy a régebbi kiadásokból, de a többség az életmûsorozathoz tartozó, új példányokkal érkezett. Kertész Imre többi könyve nem kapható egy hete sehol. Ezeket is újra kiadják most. A magyarországi iskolákba pedig állami ajándékként érkezik majd a Sorstalanság egy-egy darabja. Arra a kérdésre, hogy voltaképpen hány esztendôs kortól ajánlaná könyvét a gyerekeknek, Kertész Imre azt mondta nekem, hogy bármikortól. Úgy érzi, hogy a gyerekek tisztán és nyitottan fogadják be a jó mûveket, és ha nem is értik azonnal minden sorát, a mondatok hatnak, beépülnek, késôbb pedig dolgozni kezdenek, mert az érzések nincsenek korhatárhoz kötve. Olyan ez, mondta, mint egy Beethoven szimfónia, hányszor hallja azt is egy gyerek, mire megérti. A Nemzeti alaptanterv módosítása révén a kötelezô olvasmányok listájára kerül a mû, amely ezzel nem egyszerûen csak olvasni való lesz. Az irodalmi értékeken felül, valami olyasmit fog elindítani, amivel a magyar társadalom az elmúlt hatvan évben képtelen volt megbirkózni: segít szembenézni az antiszemitizmussal, tudatosítja, hogy az a hatszázezer áldozat, akit a holocaustban elpusztítottak, a honfitársunk volt. A dedikáláskor valaki azt mondta az írónak: nagy örömet szerzett nekünk, magyaroknak! Én is az volnék. válaszolta Kertész Imre.
Egy hét alatt megtanulták a nevét az emberek. A taxi sofôrök éppúgy tudják, mint a fitness szalonban testépítéssel bajlódó izomagyúak. Ez a média más esetekben elátkozott szerepének pozitív oldala. Még a bulvár és pletykalapok is találtak a maguk szempontjai szerint alkalmas témát a Nobel-díjas íróval kapcsolatban, mégpedig a Sorstalanság hetvenes évekbeli sorsát, amikor a könyvraktárból fillérekért tudta megvenni az író az odasüllyesztett példányokat, no meg a Magda asszonnyal 10 esztendeje kötött házasság történetét. Valóban rendkívüli párt alkotnak ôk. Mindenütt együtt jelennek meg, állandóan egymás kezét fogják, és egy-egy ölelés, puszi is természetes a nagy nyilvánosság elôtt. Mit érne az egész, az én feleségem nélkül - mondta az író az ôt köszöntô magyar mûvészbarátok elôtt. És ugyanitt megidézte hálával és köszönettel elôzô, elhunyt feleségét, aki tanúja és támasza volt abban a három évtizedben, amíg szinte visszhangtalanul dolgozott.
Régi barátja, a vígjátékairól, bohózatairól jól ismert Kállai István azt mesélte, hogy a színházban mindig tudták, ha Kertész Imre a nézôtéren ült, mert harsány nevetése kihallatszott a többiek kacagása közül. Most visszajött a nevetés mondta az író, azóta, hogy megkaptam a díjat és érzem az emberek felém áradó szeretetét, ismét ugyanúgy tudok nevetni, mint régen. Ez a magyarázata azoknak a fotóknak, amelyek október 10 óta készültek a nevetô Nobel-díjasról. A protokoll mögött mindig adódnak személyes pillanatok, és mostanában mindenkinek van egy Kertész sztorija. Itt van rögtön az a bekiabáló ember, akit az egész világ hallhatott a tv-közvetítésnek köszönhetôen, amint a díj kihirdetésekor ezt rikkantotta a Svéd Királyi Akadémián: végre! Sokan azt hitték, valami lelkes magyar az illetô, de nem. Az írót is érdekelte, hát rákérdezett és a válasz eléggé mulatságos: állítólag ez minden alkalommal így történik, mert az illetônek az a szokása, hogy a bejelentést ilyen módon nyugtázza. Tekintettel a Nobel-díj 100 évesnél régebbi történetére, kérdés, mennyi idôs lehet az önkéntes és lelkes kommentátor.
A magam személyes története kicsit csöndesebb: a pénteki dedikáláskor több, elôre odakészített tollal is próbálkozott Kertész Imre, de a szép, elegáns ezüst és arany íróeszközök sorra csôdöt mondtak. Most elmondhatom, hogy sokat látott, agyonhasznált golyóstollam segítette ki ôt a helyzetbôl és az a megtiszteltetés ért, hogy elfogadta tôlem emlékbe. Kaptam egy mosolyt is cserébe és annak a közös jó érzésnek a megerôsítését, hogy a Nobel-díj fölött érzett örömben mindannyian osztozunk, akik értünk magyarul.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

Drog 3 / 2002 Október 5

Alapvetôen új irányba fordulhat a magyarországi drogfogyasztók megítélése, ha a napokban elindult szakmai és politikai vita után a Parlament módosítja a Büntetôtörvénykönyv azon passzusait, amelyeket a köznyelv csak drogtörvénynek nevez. A ma hatályos jog igen szigorúan ítéli meg a fogyasztókat is, nem csak a terjesztôket. Életbelépésekor, 1999. március elsején, és természetesen az azt megelôzô vitákban is Európa legszigorúbb drogtörvényeként könyvelték el, mert az új szabály a zéró tolerancia elvét hirdette meg. Ez a szemlélet azonos az elsôsorban Angliában és az Egyesült Államokban egykor alkalmazott, de néhány éve már hiábavalónak bizonyult törekvésekkel. Természetesen elôzôleg sem volt kereskedelmi forgalomban semmiféle kábítószer, és a könnyû és kemény drogok között sem tettek különbséget, pusztán az alkalmi, egy-egy füves cigit kipróbálókkal szemben volt a jogszabály türelmesebb és többeknek biztosított úgynevezett elterelô gyógykezelést.
A túladagolt szigor és a merev szemlélet Magyarországon viszonylag rövid idô alatt megbukott. Nálunk úgy tûnik -, nem kellett olyan sok év, mint Amerikában. Más kérdés, hogy a felismerés nyilvánosságra kerülését kétségkívül a kormányváltás tette lehetôvé. A dolog pikantériája, hogy a mai drogügyér ugyanaz a politikus, aki az elôzô kabinet idején védte a liberálisok által egészségügyi, jogi és mentális szempontok szerint is elhibázottnak tartott, ezért folyamatosan támadott drogtörvényt. Az is tény, hogy ugyanez a férfiú alapozta meg a Nemzeti Drogstratégiának nevezett, minden parlamenti párt által elfogadott, haladó szellemû iránymutatást, amely számos helyen szemben áll a drogtörvénnyel. Most úgy állunk, hogy a tavaly még hivatalban lévô konzervatív kormány illetékes minisztériuma megrendelt egy hatástanulmányt a drogtörvényrôl. A kriminológusok 150 jogalkalmazót kérdeztek meg arról, miként tudják használni Európa úgynevezett legszigorúbb drogtörvényét. A válaszokból kiderült, hogy a célt nem sikerült elérni: vagyis a kábítószer fogyasztás visszaszorítása az elrettentés eszközeivel nem sikerült. Emelkedtek a büntetési tételek, emelkedett a kábítószert fogyasztók száma, bár a hivatalos statisztika igyekezett csökkenô tendenciát kimutatni. Ezzel egyidôben a bíróságokon megyénként, városonként más-más ítélkezési gyakorlat alakult ki, Budapesten szigorúbban voltak, mint például a legfertôzöttebb Miskolcon. A legnagyobb erôfeszítések ellenére sem voltak hatékonyak az alternatív drogprogramok, a drog helyett a propaganda eszközökkel sulykoltan kínált sportolás ideája nem találta meg azokat, akiknek szánták. Az iskolai megelôzô programokra hatalmas összegeket fordítottak, gyakorlatilag ma alig van olyan pedagógus, akit - kezdve az óvodától - ne ismertettek volna meg a gyerekekre leselkedô veszéllyel, a drogos gyerekre jellemzô fiziológiás tünetekkel, hogy felismerjék, ha tanítványuk fogyasztó.
Egy éve még szinte napirendszerûek voltak a közúti és discorazziák, számos személyiségi jogi problémát vetve föl. Eközben a rendôrség sem pénzzel, sem szakemberrel nem gyôzte a megnövekedett feladatokat. A fogyasztók elleni látványos hadjáratok nem vezettek el a dílerekhez. Mindez tehát az amerikai mintát követô zéró tolerancia jegyében történt. A törvénnyel szemben a Drogstratégia a megelôzés, gyógykezelés, rehabilitáció hármasát hangsúlyozza, csakhogy a számos civil szervezet erôfeszítési mögött nem állt pénzforrás, az egészségügyben nem épültek rehabilitációs intézmények, a függôséggel foglalkozó addiktológusok száma tragikusan kevés, képzésük megoldatlan. Ma Magyarországon az a drogos, aki saját elhatározásából részt vesz az elvonó kezelésen, a kórházi hetek után visszakerül eredeti környezetébe, ahonnan csak hosszú hónapok után mehetne az évekig szükséges rehabilitációra. Az orvosi szempontból tiszta drogos tehát újrafertôzôdik és csak a töredéknek van esélye arra, hogy a szintén önkéntes elvonulást választhassa. Összefoglalóan tehát az a helyzet, hogy egy rendkívül szigorú törvény végrehajtásához az állam semmiféle hátteret nem biztosított.
Az enyhítô szellemben javasolt törvénymódosítás az alkalmi fogyasztókat szeretné mentesíteni a büntetôjogi következményektôl. Ezzel például tehermentesítené a rendôrséget, lehetôvé téve, hogy a bûnüldözés a dílerekre koncentráljon. Ez az irány egybeesik a nyugat-európai és egyes amerikai és kanadai felismerésekkel. Másfelôl viszont az ugyancsak ott tapasztalható liberalizáció Magyarországon nem kerülhet be a törvénybe, bár sokan javasolják. A törvényalkotók úgy látják, drogügyben ma még túl nagy a társadalmi méretû félelem és az idôsebb generáció, a családok számára elfogadhatatlan lenne pl. a marihuána ellenôrzött, de szabad forgalmazása, esetleg a svájci minta alapján bevezetendô belövô szobák megnyitása, ahol ellenôrzött körülmények között jutnának a szerhez a függôk, kiiktatva ily módon a milliárdos haszonnal dolgozó illegális drogterjesztôket . Továbbra is nagy kérdés, mi legyen a törvény elôtt azokkal, akik fogyasztók és terjesztôk egyszemélyben, ami az egyik leggyakoribb eset: ahhoz, hogy a drogos megszerezze napi adagját, gyakran maga is kerekedôként tesz szert pénzre.
Bármilyen furcsa is, két magyar film és néhány új regény most a jogalkotók segítségére siet. A kérdés súlyát nem kell magyarázni az embereknek, de feltehetôen jobban megértik a politikusok szándékait, ha a moziban, vagy egy kirobbanóan sikeres könyv olvastán szembesülnek a helyzettel, feltéve, hogy személyesen nem érintettek még. Mert az is nyilvánvaló, hogy egyre kevesebb olyan család van, amelyet a drogkérdés elkerülne.
A törvénymódosítás elôkészítése során cseppet sem vigasztaló az a hír, amely szerint az Európai Unió drogfogyasztást vizsgáló bizottsága megállapította, hogy a közép-kelet Európai országokra váró feladatokat nyugaton 20 évnyi erôfeszítés árán oldották meg. Mint tudjuk még nem véglegesen.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

Honlap: http://www.drogportal.hu

Faludy / 2002 Szeptember 21

A pletykalapok címoldalán ôsz hajzuhataga alól korát meghazudtoló élénkséggel mosolygó aggastyán és a hozzá simuló, érzéki, szôke, huszonéves nô eddig csak külföldi érdekesség volt és gyakorlatilag senkit nem érdekelt Magyarországon. Most azonban lett nekünk ebbôl saját változat, és legalábbis gyors felmérésem szerint mindenkinek meg is van a véleménye az ügyrôl. A szereplôk közül többen jól ismertek: az aggastyán nem más, mint a most 92 esztendôs Faludy György költô, aki a nyáron feleségül vette a nála 64 évvel ifjabb, eddig legalábbis kevesek által ismert, magát költônek nevezô, Kovács Fannyt, aki ezzel Faludy Fannyvá avanzsált. A budapesti Nagykörúton a Duna felé sétáló esküvôi párt magam is láttam a kamerába mosolyogni, az ügyletet a félmilliós példányszámú pletyka hetilap hetekkel korábban meg is szellôztette. Mindenki napirendre tért e rendhagyó nász ténye fölött, hiszen ki-ki maga választja élete párját. Szabad a szerelem. Rosszindulatú kérdések persze voltak, bár sztaniolba csomagolva, ezért azután tv-mûsorok és újabb újságcikkek születtek azért, hogy végre az az egyetlen mondat elhangozzék, amely kéjes borzongással töltött el mindenkit, amikor az ifjú Fanny belemosolyogta a nyilvánosságba: utódot is szeretnénk, de a terhességrôl nem illik beszélni a harmadik hónap elôtt. Ez júliusban volt. Most, szeptember közepén errôl már nem beszél senki. Annál inkább arról, hogy a hosszú emigrációból 1988-ban hazatért, késôbb Kossuth díjjal és minden egyéb laudációval kitüntetett élô irodalmi legenda lakása körül bajok vannak. A nagykörúti, Dunára nézô többszáz négyzetmétert a nemzet ajándékaként 1994-ben még Demszky Gábor adta át Göncz Árpáddal együtt a költônek, de az ingatlan továbbra is a XIII. kerületi önkormányzat fennhatósága alá tartozik. Ezt lakást az önkormányzat örökös és ingyenes használatra adta Faludy Györgynek, ami annyit jelent, hogy neki nem kell bérleti díjat fizetnie, de a tulajdonos továbbra is az önkormányzat marad. Tehát a lakást nem adhatják el, és nem is örökölheti senki. A szerzôdés szerint az ingyenes használatért cserébe a Faludy-hagyaték a mester halála után az önkormányzatra száll. A tervek szerint késôbb a lakásban Faludy-múzeumot rendeznének be és az önkormányzat rendelkezne a szerzôi jogokkal is. Mivel ez utóbbit az örökösök megvétózták, "szerzôdés végül valahogy nem íródott az ügyrôl", de Faludy nyolc év óta a megbeszélt feltételek mellett használta a lakást.
A lavina akkor indult el, mikor az új feleség, Kovács Fanny be szeretett volna jelentkezni a lakásba, de férje semmilyen irattal nem tudta alátámasztani a lakás használati jogát. Ekkor szembesültek a ténnyel, hogy Faludy György nem tulajdonosa, hanem csak ingyenes használója a lakásnak. Valahogyan rendezni kellett volna a viszonyokat, amelyek zavarosságából ismét a pletykalapok jártak jól: augusztus utolsó napjaiban azt írták: Faludy fedél nélkül, A Faludy házaspár hajléktalan lesz. Akkor valahogy nem esett szó arról a budai lakásról, amelyrôl most derült ki, hogy Fannyé. Két hétig ismét csönd volt, a fôváros és Újlipótváros együtt igyekezett a papírokat rendbe tenni.
De Faludy György a hét elején, a kilencvenkettedik születésnapja alkalmából szervezett fogadáson nyilvánosan szemrehányást tett a mellette álldogáló fôpolgármesternek az eddigi hercehurcáért és bejelentette, hogy kiköltözik a nyolc éve, a "nemzet ajándékaként" felajánlott lakásból, mivel a kerület bérleti díj fizetésre, vagy az ingatlan megvásárlására kötelezi ôt. Az önkormányzat már eddig is igen méltányosan járt el. Jóváhagyták, hogy Faludy György új felesége, Kovács Fanny bejelentkezhessen a lakásba, és "különös méltányosságot" gyakorolva hamarosan jelentôs összeggel járulnak hozzá ahhoz, hogy a költô megvásárolhassa a lakást. A Fôvárosi Önkormányzat pedig további tízmillió forinttal . A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is tervezi, hogy ugyanennyit ad. A nemzet ajándékából így lesz ingatlan, amely már örökölhetô. Kérdés, hogy mivé foszlik az eredeti ötlet, a Faludy múzeum terve.
De ki is ez az asszony, aki miatt többen ismerik ma a költô nevét, mint eddig bármikor? Kovács Fanny a negyedik a Faludy feleségek sorában. Ô is múzsa, de egyben költôkolléga is. A harmincas években vaskos Villon ferdítéseit fordításként kiadó és ezzel hírhedtté vált Faludy remek követôre talált benne. Kovács Fannynak az interneten is olvasható versei legalábbis ezt jelzik. Mint ahogy a szerelem sokféleségérôl és szabadságáról is azonos nézeteket vallanak, a köztük lévô korkülönbség ellenére. A zsidó származása és polgári meggyôzôdése miatt emigrációt, recski munkatábort elszenvedô Faludy 1956 után München, London , Firenze, Torontó lakója volt, míg 1988-ban ismét hazatért és fiatal zenész társaságában. Fanny ekkor 14 éves volt és ha hinni lehet egy prózai munkájának, akkor épp punk korszakát élte, szesz, drog és biszexualitás kihívásainak engedve. Feleségem, Fanny maga a csoda. Értelmes lány, a kedvességével, kitartásával ragadott meg. nyilatkozta Faludy György.
Kovács Fanny eközben különös filmforgatókönyvet írt, amellyel egy apának állít emléket. Ez is olvasható az interneten, és a stílust leginkább ifjúkori próbálkozásnak nevezhetjük. Azt azonban ami a honlapon a fényképalbum linknél van, már csak az amatôr aktfotózás kategóriába lehet sorolni. Kovács Fanny siteját egyébként 2001. novemberében frissítették utoljára és ma már egyszerû útvonalon nem is lehet elérni. Ha az eredeti Fanny .hu címet beírjuk, akkor fekete alapon fehér betûkkel pár sorban a szüneteltetésrôl értesülünk. Egy magyar keresô segítségével azonban bárki meggyôzôdhet Faludy negyedik feleségének sokoldalúságáról. Nehéz ügy az intimitás a hírességek esetében. Két költô szerelme viszont lehet nyilvános, ha versbe szedve megjelent. Mint például ezek a szavak:
…egymás köldökénél meditálunk./Ha elmegy tôlem is itt
marad nálam, egy szál hajával/ vagy fogaim között, vagy
magam köré csavarom árnyékát,/bár úgy érzem, hogy
tébolyunk közös írta Faludy Fannyról.
Ránki Júliát hallották Budapestrôl.

2 orvos / 2002 Szeptember 7

Az idei nyár, amely bôvelkedett drámai eseményekben két szenzációs orvosi bejelentést is hozott a magyaroknak és bizonyos értelemben a világnak. Egy rákellenes szer és egy agyér sebészeti eljárás a téma. Mindkettôrôl régóta lehetett hallani itt-ott, de hivatalosan elismertté most váltak. Külön érdekesség, hogy mindkét esetben pályaelhagyó, pályamódosító szakember áll a középpontban. A rákellenes gyógyító táplálék, az Avemar kifejlesztôje, dr. Hídvégi Máté biokémikus, de diplomás mûvelôdéstörténészként a magyar-zsidó kultúrát és irodalmat is kutatja. Az agyduzzadásos mûtéti eljárásokat megújító dr. Csókay András idegsebész korábban mélyépítô mérnök volt és módszere épp ezekbôl az ismereteibôl alakult ki. Mindkét férfi negyvenes évei közepén jár, többgyermekes családapa és egyikük sem a hierarchia csúcsára jutva, hanem egy fiatalkori élmény, tudományos részlet hatására jutott alapvetôen új következtetésre. Mindkét újítás jelentôs mértékben csökkenti a halálozási arányokat és a túlélés esélye mellett javítja az életminôséget. És bár mindkét újdonság módosítja szakterülete addigi eljárásait, ismereteit, a két férfi és a két bejelentés között további hasonlóságok már ne fedezhetôk föl. Mert míg Hídvégi Máté külföldi ösztöndíjak és független kutatói pálya után lett sikeres az avemar elnevezésû rákellenes táplálékkiegészítôvel, addig Csókay doktor a magyar egészségügyért vállalt harcos kiállásairól elôbb volt ismert a nagyközönség számára, mint mûtéti újításáról. Munkahelyén, az Országos Baleseti és Sürgôsségi Intézetben nem tartották tudományosan megalapozottnak módszerét, nem támogatták, aminek az lenne az oka, ahogyan a doktor fogalmazott, hogy a kórház vezetôi nem tudnak beletörôdni abba, hogy egy alagútépítô mérnökbôl lett mezítlábas adjunktusnak is lehet egy jó ötlete. Ennek az a lényege, hogy a balesetben nyaki és koponya sérülést szenvedô beteg operálásakor kicsi pilléreket építenek a koponyacsont és az agy közé, hogy a nyomás csökkenjen és a vérellátás biztosított maradjon az erekben. Errôl, az úgynevezett éralagutas módszerrôl tartott elôadásával Csókay András idén augusztusban az Idegsebészeti Világszövetség kongresszusán második díjat nyert, de addigra már felmondott munkahelyén, hogy meghívásoknak eleget téve operálhasson ország szerte, ahol szükség van a munkájára. Munkatársai petícióval elérték, hogy a Balesetiben is operáljon. Csókay Andrást egyébként a fél ország ismerôsének tekinti: a tv2 nevû kereskedelmi csatornán késô esti órákban sugározták néhány éve Az igazi vészhelyzet címû dokumentumsorozatot, amelynek épp ô volt az egyik fôhôse. A film kendôzés nélkül mutatta be a traumatológián dolgozók napjait és éjszakáit. A vékony, alacsony, mindig kialvatlan, de fáradhatatlan orvost nem lehetett elfelejteni, amint egy végigdolgozott éjszaka után beült a kispolskiba, majd fél óra múlva visszafordult, mert egy súlyos baleseti sérült életét kellett megpróbálni megmenteni az ô módszerével. Ez így olyan, mint valami giccses történet. Pedig maga az élet. Reméljük, hogy a kocsiját azóta már jobbra és nagyobbra cserélhette, hogy a gyerekei beférjenek, ha van ideje velük kirándulni.
Hídvégi Márton története nem ilyen drámai, sôt épp ellenkezô okokból lehetne jó kis regényt írni belôle. A Nagy László és Kondor Béla barátságát magáénak tudó, költôvénájú, bölcsésznek készülô fiú egy balos propagandista tankönyv miatt inkább a mûszaki egyetem vegyészmérnöki karára jelentkezett, ahol az elsô évben meg is bukott mindenbôl. Szent-Györgyi Albert is így teljesített még gimnazistaként, tehát nem rossz omen a Nobel-díjjal kapcsolatban. És nem ez az egyetlen szál, ami életét a nagy tudóshoz fûzi: Hídvégi Máté gyógyszerész nagyapja Szent-Györgyi Albert egyik legjobb barátja volt Szegeden. És a ma már nemzetközileg számon tartott avemar nevezetû rákellenes táplálékkiegészítô Szent-Györgyi néhány hatvanas évekbeli rákkal kapcsolatos kísérletének sikertelenségét kutatva vezette el a biokémikust a búzacsírához, amibôl végül az avemar lett. A nevet épp a fohász elsô két szava után választották: Ave Maria. A szép nevû, de rendkívül kellemetlen ízû búzacsíra csakis a hagyományos kemoterápiás és sugárkezelés mellett adható a betegeknek, és elsôsorban az elôrehaladott stádiumú vastag- és végbélrák, az emlôtumor, melanóma esetében és néhány egyéb elsôdleges daganatos betegségben hatásos: az anyag a beteg sejt anyagcseréjét változtatja meg és ezzel meggátolja az áttétek kialakulását rendkívül leegyszerûsítve így lehet összefoglalni a lényeget. Júliusban törzskönyvezték az Avemárt, amelyet nemzetközi kutatóprogram segített kifejleszteni és 15 évi munka után elfogadtatni. Dr. Hídvégi Máténak nem ez az egyetlen újítása: a kolszeterin csökkentô Esterin tabletta ma már egyetemi tananyag, de ô találta ki a számítógépes takarmányozási rendszert, míg elméleti eredményei között tartják számon a hipotetikus ôssejt általa kidolgozott szerves kémiai modelljét. Hogy népes családja mellett miként marad ideje a kedves, mosolygós, ôszes szakállával kicsit a fiatal Batthyány Lajosra emlékeztetô biokémikusnak még arra is, hogy az Új Magyar Irodalmi Lexikon elôkészítésében részt vegyen és a zsidó-magyar kultúra témakörében is kutasson és publikáljon, azt nehéz megfejteni. E tárgykörben egy tv mûsorban azt mondta, hogy életfilozófiája szerint nem engedheti meg magának, hogy ami érdekli, arról ne próbálja meg megtudni a legtöbbet, és ha már tudja, akkor miért tartan&aa