PANOPTIKUM

Június 22. 2002

Móricz Zsigmond
123 éve, 1879-ben, június 22-én született a XX. századi magyar széppróza mindmáig legnagyobb képviselôje: Móricz Zsigmond. Elbeszélõ mûvészete mellett a hazai drámairodalom megújítója, legjelentékenyebb publicistáink egyike, és költõként a legjobb magyar gyermekversek szerzõi közé tartozik.
Lassan érlelõdõ mûvész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóit, kifejezõkészletét. De attól kezdve, hogy a Hét krajcár novelláskötetével (1909), majd Sárarany címû regényével (1911) belerobbant az irodalomba, nemcsak elismert nagy jelentõségû író, de központi alakja a magyar szépprózának.
Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. Mindegyik Móricz-alak az olvasó személyes ismerõse lesz, akinek érti minden lélekrezdülését: azért oly hiteles a társadalomképe, mert hiteles alakok magatartásán keresztül bontakozik az olvasó elé.
A két világháború közé esõ szakaszban ez a részletezõ naturalizmus háttérbe szorul. Ady meghal, de Móricz vállalja az örökséget: ott áll a forradalmak mellett. Ekkor írja legkitûnõbb regényeit, mint a Rokonok, az Úri muri, vagy az Erdély regényhármasa. Csak úgy ontja a regényeit. Rendkívül érdekesen ír mindig, tudja, hogy az epika lényege a cselekményesség; nyelve gazdag és sokízû; stílusa erõteljes, de ha kell, finoman költõi. És a regények mellett áradnak a novellák. Mindezek közben kísérletezik a színpaddal is. Nem egy regényét maga dramatizálja, de ír egyenesen a színpad számára is. A két világháború között a színházban is õ jelenti a realista igényt.
Ahogy pedig a történelem a fasizmus felé fordul, hangja egyre kritikusabb, majd forradalmibb lesz (ide tartoznak a Rózsa Sándor-regények), és figyelme a proletárvilág felé fordul (ekkor született az Árvácska címû regénye). Amikor a második világháború kitört, Móricz Zsigmond szinte a maga személyében jelentette az irodalmi szembenállást, a demokratikus jövõ elõkészítését. De a háború végét már nem érte meg: a vérzivatar kellõs közepén, 1942 õszén halt meg.

Június 15. 2002

Salamon Béla
A Panoptikum mai vendége Salamon Béla
aki 1885 március 4-én született, és épp ma 37 éve, 1965 június 15-én hunyt el. Vérbeli kabarészínész volt, jórészt a ravasz kisember szerepét formálta meg. Természetes tehetségét bizonyítja, hogy annak idején mindenféle színészi végzettség nélkül állított be az Apolló kabaréba, ahol Szôke Szakáll híres “Vonósnégyes” címû jelenetében azonnal felhívta magára a figyelmet. Ezután nagysikerû kabarétréfák és egyfelvonásosok egész sorában játszott. Sok színpadi szövege szinte szállóigévé vált: “Ha én egyszer kinyitom a számat” vagy “Lepsénynél még megvolt”
A színpadon kívül is vidám volt, egész lényébôl áradt a bölcs humor. A magánéletben kedves, közvetlen embernek ismerték. Egykoron így írtak róla:”Találkozhatunk vele a nap bármely órájában, kávéházban, klubban, futballpályán, azoknak a kisembereknek a szórakozó és munkahelyein is, akikrôl mulattató figuráit mintázta, akiknek nevettetését életcélnak tekinti.”
Élvezte a sikert, fürdött a népszerûségben, szívesen leállt beszélgetni bárkivel, vonakodás nélkül fellépett mindenhol, ahova hívták.
Legszívesebben a lipótmezei elmegyógyintézetben játszott, rendszeresen rendezett ott jótékonycélú elôadásokat is, mert a betegek különösen hálás közönségnek bizonyultak. Az például rendkívül tetszett neki, amikor egy elmebeteg a poénjain nagyokat nevetve térdét csapkodta és azt hajtogatta: “Hát meg kell ôrülni, meg kell ôrülni…”

Május 25. 2002

Tamási Áron
Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült. Az ô szemén keresztül a valóság mesevilág, nála a sötétség is tündérfényekkel világít. De Tamási Áronnál a mese is a valóság súlyosságára és bánataira vall; az ô szemén keresztül az állatok és a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák. A lélek nagy gyönyörûségei közé tartozik Tamási Áron novelláit olvasni.
1897. szeptember 20-án született Farkaslakán kisbirtokos parasztcsaládban. Tíz testvére közül négy élte meg a felnõttkort. 1910-ben került a székelyudvarhelyi gimnáziumba. 1916-tól katona, 1918-ban karpaszományos õrvezetõként az olasz frontra került. Felsõ iskoláit Kolozsvárott végezte: elôbb jogot hallgatott, majd a Kereskedelmi Akadémián tanult. 1922–23-ban banktisztviselõként dolgozott Kolozsváron és Brassóban. 1922-tõl jelentek meg novellái. 1923–25-ben az Amerikai Egyesült Államokban élt: alkalmi munkákat vállalt, majd banktisztviselõ lett. 1926-tól újságíró Erdélyben, a kolozsvári Újság munkatársa. Kapcsolatban állt az Erdélyi Helikon, a Korunk íróival, valamint a népi írókkal. Leghíresebb mûve, az „Ábel a rengetegben” címû regénye 1932-ben jelent meg. 1944-ben települt át Budapestre. 1956. október 23-a után a népi írók közül elsõként tett hitet a forradalom mellett: 26-án felolvasta a rádióban „Magyar fohász” címû írását, amely nyomtatásban is megjelent az Irodalmi Újság november 2-i számában. 1966. május 26-án halt meg Budapesten.
Székely volt, és ez meghatározta látásmódját is, stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdôk, a gyermekkorban lélekbe szívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott szemû érdeklôdése minden iránt és csukott szemû hajlandósága a misztikumokra. Tamási mindent látott, ami látható volt a körülvevô való világban, és mindenrôl a nehéz munkával dolgozó emberek vélekedése szerint válaszolt. De Tamási azt is látta, ami nem látható, amirôl az ember azt sem tudhatja, van-e vagy nincs, ami kívül esik a való világon. Kedvesen ravasz, mókás kedvû szegényemberei körülbelül úgy gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy ,,segíts magadon, isten is megsegít".

Május 11. 2002

Perczel Zita
Valószínûleg 86 évvel ezelôtt, 1916 áprilisában született Perczel Zita. Élete kész regény. Párizsi karrier, szerelmi kaland Londonban, világ körüli turné egy francia színtársulattal, a háború alatt menekülés egy szál ruhában, terhesen a megszállt Párizsból, egész Franciaországon és a portugál tengerparton át Amerikába; három házasság, három válás, három gyerek, menekülés az elszigeteltségbõl, a magánéletbõl ismét a párizsi színpadra.
De nézzük csak, mikor is született Perczel Zita?
Vajon ôszinte-e a Meseautó utasa, amikor önéletírása minden lehetséges helyén azt erôsíti, hogy ô bizony 1918-ban született? Különbözô életrajzi és filmtörténeti adattárak viszont 1916-os születését hozzák ki gyôztesen. Hihetô-e, hogy 14 évesen felvételizett a színiiskolába, 16 évesen színpadi és filmfôszerepeket játszott, és 19 éves korában, jogilag kiskorúan indult egyedül Párizsba? Egy féltett, anyja által egyedül felnevelt úrilány?
Valami élettitok lappang emögött. Perczel Zitát ugyanis – sikerek ide vagy oda – a szakmában nem kedvelték. A Színiakadémián negligálták a protekciósnak hitt gyereklányt a nála jó pár évvel idôsebb osztálytársai. A filmgyártás minden korban idegenszerû, közönyös és irigy világába pedig a lakásszomszéd Szlatinay Sándor vitte be, aki nemcsak fogorvos volt, hanem slágeríró és késôbb rendezô. Kell-e ennél nagyobb szerencse?
Perczel Zita, a harmincas évek ünnepelt színésznõje, elôször a Nemzeti színház, majd a Vígszínház tagja volt, 1934-37 között aratta filmsikereit. Szegény, küszködô, de a történet végére révbe érô lányokat alakított. Lásd Meseautó.
1937-tôl Párizsban, majd Hollywoodban, végül Rómában élt. A nyolcvanas-kilencvenes években került vissza a magyar kulturális életbe. Pályája ismét felívelt, amikor Magyarországon újra felfedezték. Portréfilm készült róla, szerepelt a budapesti Kamaraszínházban a nagysikerû Forgószínpad címû vígjátékban, és a címszerepet játszotta Csíky Gergely Nagymama címû darabjában a Kecskeméti Színházban. Szerepet kapott Mészáros Márta Örökség, András Ferenc Dögkeselyû és Sõth Sándor A nagy postarablás címû filmjében.
1981-82-ben papírra vetette emlékeit “A meseautó magányos utasa” címû önéletrajzában. "Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy minden színész az emlékiratainak írása közben azt hiszi, hogy az õ élete a legérdekesebb. Az én életem? Én meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a leghülyébb. Nem is tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni."
1996-ban, 80 évesen hunyt el.

Április 20. 2002

Huszka Jenô
127 évvel ezelôtt, 1875 április 24.-én született Huszka Jenô, a magyar operett egyik megteremtôje. Csodagyerek volt, ötévesen már nyilvános koncertet adott. Elôször jogásznak készült, de a zene az unalmas aktáknál jobban érdekelte, így szabadidejében operetteket komponált. Bekopogott a Népszínház igazgatójához, szerényen átadta neki most elkészült zenés darabját. Az igazgató udvariasan megköszönte a kéziratot, majd szépen betette a fiókjába. Késôbb vette csak elô, amikor nem volt új darad a tarsolyában, s jobb híján színre vitte a darabot. Ez volt a Bob herceg bemutatója.
Óriási siker volt, a kritika nem gyôzött lelkendezni. A kedvezô fogadtatáson felbátorodva Huszka még tucatnyi népszerû operettet írt, köztük a Lili bárónô, Mária fôhadnagy, Gül Baba. A magyar operett klasszikusa volt, a legnépszerûbb zeneszerzôk egyike, mégis, 1960-ban bekövetkezett halála után, felbecsülhetetlen értékû hagyatéka, kottái, egerek martalékává lettek egykori budapesti lakásán.

Április 6. 2002

Juhász Gyula
119 éve, 1883 április 4-én született Szegeden. Nagyon csöndes ember, nagyon csöndes költõ volt. Élete bánatok és szerencsétlenségek sorozata, a szerelmi boldogság soha nem adatott meg neki - mégis õ lett a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa.
Az egyetemen barátkozik össze Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsõvel. Együtt indulnak költõnek és tudósnak. 1905-ben megismeri az irodalomba robbanó Adyt és költészetét, aki nagy hatással van rá.
Diplomája után azonban eldugott, kis vidéki gimnáziumokban kell tanítania. Nincs megfelelõ társasága, költészetének nincs visszhangja. Ekkor kezdõdik idegbaja, örökké kínzó fejfájása, már foglalkoztatja az öngyilkosság terve. Pedig közben 1907-ben szülõvárosában, Szegeden már megjelenik elsõ verseskötete. Ez idõben kerül helyettes tanárnak Nagyváradra. Ott végre megint a szellemi élet közepébe kerül, részt vesz A Holnap szerkesztésében, Adyval és Babitscsal együtt országos hírû költôvé válik. Nemsokára megindul a Nyugat is, amelynek kezdetétõl fogva munkatársa.
Nagyváradon találkozik az életre szóló reménytelen szerelemmel. Sárvári Anna, a ledér színésznô, igazán nem méltó költõnk magasztos szerelmére. Ismeretségük nem is tartós, de õ lett mindvégig Juhász Gyula számára a nõ, a szerelem jelképe. Verseiben összeolvadnak a költõ késõbbi reménytelen szerelmei is. A mindig félszeg, súlyosan idegbeteg Juhász Gyula nem volt alkalmas a boldog szerelemre, de halhatatlan énekese lett a férfi örök, nõ utáni vágyának. S mennél magányosabb volt a férfi, annál mélyebben zengett szerelmi lírája.
Egyetlen vigasza a költészet. Mûvészete teljesen kibontakozott. A nagy társadalmi problémák, a reménytelen szerelem, a mûvészi szépségekben gyönyörködés, a valóság terhei elõl menekülõ vallásos áhítat - ez az õ költõi világa. Versei halk hangúak, lélekhez szólóak, finoman árnyaltak, és tudós költõhöz méltóan csiszoltak
És az elismerés sem hiányzik. De a kor sivárságában sehol sem talál értelmet. Magával hozott idegbajos pesszimizmusa egyre növekszik. A magánélet boldogságában sohasem volt része. És ifjúkora óta újra meg újra el akart futni az élettõl. S nem volt, ami visszatartsa. Még az irodalmi siker sem.
A bánat költõje volt. És végül sikerült megölnie magát. 54 évesen, 1937 április 6-án öngyilkos lett.

Március 23. 2002

Kiss Manyi
91 éve, 1911 március 12-én született a kiváló színésznô, Kiss Manyi. 14 évesen már színinövendék volt Kolozsvárott, 17 évesen pedig Miskolcra csábította az ottani színiigazgató, habár sokan nem értették, mit akar a vézna kislánytól. Bizalma hamarosan beigazolódott, ugyanis Manyika rögvest meghódította a közönséget. Fiatalkori sikerei csúcsán azonban beleszeretett egy olasz mûvészbe, s szerelme kedvéért otthagyta a színházat és beállt a cirkuszba. Színészi tehetségének itt nem sok hasznát vették, viszont mivel kicsi volt, az artisták jórészt ôt hajigálták a porondon és a trapézon. Három évi világjárás után hazatért, és a legnagyobb színésznôk egyike lett. Sokoldalú mûvész volt, jól megformálta a tragikus szerepeket is, de mégis legtöbben komikus szerepeire emlékeznek jobban.
Magánéletét féltôn óvta, így nem csoda, ha titkok lengték körül. A szóbeszéd legtöbbje egyébként igaz, hisz rendkívül csúnyán beszélt, de mivel páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett, káromkodásai nem a ma elterjedt durva trágárságok voltak, hanem az ízesnépi szókincs leleményei, s ráadásul neki nagyon jól is állt. Csodálatos egyéniség volt, aki ismerte, szerette, és ô is nagyon szerette az embereket.
Bilicsi Tivadar így emlékszik rá:
"Kiss Manyi született komédiás volt, a szó nemes értelmében. De a komikumán keresztül helyenként olyan elementáris eroývel tört át tragikai tehetsége, hogy egyik pillanatról a másikra némult el a nevetés, helyet adva a drámai hatásnak. Valami rejtélyes magnetizmus sugárzott a lényébôl, ami vonzotta az embereket, férfiakat, nôket egyaránt. Mindenki, aki a közelébe jutott, pillanatok alatt a bûvkörébe került, a barátja, de legalábbis a bámulója lett. Ez a vonzerô hatott a közönségre is olyan ellenállhatatlanul, ez a veleszületett tulajdonság tette olyan utánozhatatlanná színészi képességét is."

Március 2. 2002

Csortos Gyula
Csortos Gyula 1883 március 3-án született.
Talán legismertebb alakítása a Hyppolit, a lakáj címû film fôszerepe, melyet tökéletesen rá szabtak. A magánéletben ugyanis szinte ugyanolyan fennsôbbséges elôkelôséggel viselkedett. Imádta a dúsgazdag úriembereket körülvevô külsôségeket, csak a legfinomabb holmikat tûrte meg magán, a Gundelba járt vacsorázni. A baj csak az volt, hogy annak ellenére, hogy kora legjobban fizetett színészének számított, fizetése korántsem fedezte költséges úri passzióit.
Emberi magatartásáról legendák keringenek. Kifelé vad, nyers, goromba és gôgös volt, valójában azonban visszahúzódó, magányos, gyengédségre vágyó humánus beállítottságú volt.
Hevesi Sándor, korának egyik legnagyobb rendezôje és színházi szakembere ezt mondotta róla: Ez a Csortos egy nagyhasú színész, akinek se alakja, se hangja, se beszédmûvészete, se arcának játéka nem olyan, ami jellemzi a nagy mûvészeket, és mégis….
Hatásának titka egyedül személyiségének varázsa volt. Megtelt vele a színpad, s nem lehetett másra figyelni, csak ôrá.
A fôváros minden színpadán szerepelt, negyven év alatt 250 szerepet játszott.
1931-tôl 68 hangosfilmben szerepelt. Mûvészete nincs mûfajhoz kötve, skálája a tragikumtól a komikumon át az operettig terjed. Nagy szerepei közé tartozik Molnár Ferenc Lilioma, Lucifer az Ember tragédiájában, s persze a Hippolit, Az új földesúr. Élete utolsó szerepe Csehov A medve címû játékában Szmirnov alakjának megformálása méltó koronája volt mûvészpályájának.
1945 augusztusában, 62 évesen halt meg, egy franciaágy, egy ezüstfejû bot és egy rézgyûrû maradt utána, és persze feledhetetlen szerepeinek emlékezete.

HETI ENCIKLOPÉDIA

Január 12. 2002

Molnár Ferenc
124 éve, 1878 jan 12-én született Molnár Ferenc dráma-, regény- és hírlapíró. Eredeti neve Neuman Ferenc volt. Már tizennyolc éves korában újságíróként dolgozott. Budapesten és Genovában jogot hallgatott. Mikor a Budapesti Naplóhoz került, nevét Molnárra magyarosította.
Elsô elbeszéléskötete, a Magdolna és egyéb elbeszélések 1897-ben jelent meg. 1901-ben jelentkezett elsô regényével, az Éhes várossal. Regényíróként az 1907-ben megjelent A Pál utcai fiúk hozta meg számára a sikert. Elsô színdarabjai vígjátékok voltak: A doktor úr (1902), Józsi (1904). Elsô nemzetközi sikerét Az ördögök (1907) címû drámájával aratta, melyet 1908-ban New Yorkban is bemutattak.
Leghíresebb darabját, a Liliomot 1910-ben mutatták be elôször. Meglepô módon a darab külföldön elôször megbukott. Csak miután 1944-ben, mikor Carousel címen musical készült belôle, kezdte meg elképesztô diadalútját.
Az elsô világháború alatt haditudósítóként dolgozott Az Estnél. Tudósításait 1916-ban Egy haditudósító naplója címen jelentette meg.
Molnár Ferenc a két világháború között érte el legnagyobb sikereit. Legjelentôsebb darabjai ebbôl az idôbôl, az 1926-ban írt, a pirandellói hagyományokat követô Játék a kastélyban. Az 1921-es A hattyú címû vígjátékát 1956-ban Grace Kelly fôszereplésével megfilmesítették.
Elsô feleségével, Vészi Margittal kötött házassága hamar felbomlott, második felesége a színésznô Fedák Sári, harmadik felesége Darvas Lili volt. 1930-ban Svájcba, majd 1936-ban az Egyesült Államokba költözött. New Yorkban a Plaza Hotelben lakott. Amerikában angol nyelvû drámákkal is megpróbálkozott. 1954. április 2-án halt meg New Yorkban.

December 8. 2001

Százéves a Nobel-díj
December 10-én Stockholmban 100. alkalommal adják át az Alfred Nobel által alapított kitüntetéseket.
A díjakat Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendelete alapján hozták létre. Ebben, a világszerte 20 vállalattal rendelkezô gyáriparos üzletember rögzítette, hogy hátra maradt vagyona kamatait évente azok között osszák ki díjakként, akik a megelôzô évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek. Alfred Nobel nemzeti különbségre való tekintet nélkül csak a teljesítmények értékére való figyelemmel kívánta jutalmazni a legjobbakat. A robbanóanyagok kifejlesztésével, a tudomány ipari alkalmazásával szerzett vagyonából ötféle - fizikai, kémiai, fiziológiai-orvosi, irodalmi és békedíjat alapított. Ez egészült ki a Svéd Bank fennállásának 300. évfordulója alkalmából 1968-ban a Nobel emlékére alapított közgazdasági díjjal. Az elismeréssel oklevél, aranyérem és mintegy egymillió dollár jár. A díjazottak között az elmúlt száz évben 12 magyar, illetve magyar származású tudós volt.

November 17, 2001

Csokonai Vitéz Mihály költô, 228 éve, 1773 nov. 17-én született Debrecenben.
Tanulmányait szakadatlanul folytatván, olyan irodalmi mûveltségre tett szert, hogy Kazinczyt kivéve, nem volt akkor nála jártasabb költônk a világirodalomban és a mûelméletben; igazi nagy, alkotó költôink közt pedig egész Aranyig nem volt egy sem, ki mûvészetét oly tudatosan gyakorolta volna, mint ô. A költészet minden fôbb nemében dolgozott, a líra, epika, dráma, és költészet számos faját mûvelte, különbözô szerencsével, de egyet sem költôi szellem nélkül.
1797. év nyarán ismerkedett meg Vajda Juliannával, egy kereskedô szép leányával, kit dalaiban Lillának nevez, és szerelemre gyulladt iránta. Érzelmeit a lány is viszonozta, de a boldog élet csak kilenc hónapig tartott, mert a gyakorlatias gondolkodású apa máshoz adta leányát. Életében ez volt az egyetlen mélyebb szerelmi viszony s ez gazdagon inspirálta költészetét. "Lilla-verseiben" a szerelemnek lágyabb, lemondóbb hangjait hallatja. (Népszerûbbek: Tartózkodó kérelem, A tihanyi echóhoz, A reményhez) 1799 -ben a csurgói reformátius gimnáziumban tanári állást kapott, tanítványaival a maga módja szerint mintegy barátkozva szeretett foglalkozni, a költészettanban maga készítette jegyzetek szerint tanította ôket. 1800 tavaszán elhagyta Somogyot, és Szigetvár megtekintése után a Bácskán, Kecskeméten és Karcagon át öt évi távollét után május közepén hazaérkezett édesanyjához. E vándorévek alatt született egy egész sereg vegyes költemény. Jeles bordal-költô volt, inkább esett a túlságos mámor, mint a túlságos józanság hibájába, (leghíresebb bordala a Szerelemdal a csikóbôrös kulacshoz)
Dorottya c. víg hôskölteménye is ebben az idôben íródott, mely tiszta humorával, friss hangulatával, kerek és jól tagozott meséjével, legkitûnôbb komikus eposzunk.
Utolsó éveit Debrecenben töltötte, szûkösen élt édesanyjával a szerény családi hajlékban. Nem kapott állást, munkáinak kiadása is lassan haladt, s a cenzura is késleltette. A jobb jövô reménye azonban sohasem hagyta el egészen, édesanyja szeretete, debreceni barátainak társasága és a költészet enyhítették gondjait. Folyton munkálkodott, javítgatta, sajtó alá rendezte régibb darabjait és újakat írt. Szándéka volt kész munkái kinyomattatása után egy nagy hôskölteményen dolgozni, melyet Árpádról és a magyarok bejövetelérôl készített volna. Egész lelkét akarta e mûbe lehelni, történelmi tanulmányokba mélyedt s bele is fogott a kidolgozásba. De azalatt egészségét, melyet még diákkori mértéktelen tanulása megtámadott, a sok hányattatás, változó életmód és lelki izgalom nagyon megviselte. Tüdôgyuladásba esett s a sorvadás 31 éves korában megölte, éppen mikor verses munkáinak kiadása már szépen megindult.

November 3, 2001

Kosztolányi Dezsô
65 éve, 1936 november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezsô író, költô, a magyar nyelv virtuóza.
Nagy kultúrájú vidéki értelmiségi családból, könyvek, eszmék és versek közül érkezett, egyetemistaként Budapestre. Azonnal összebarátkozott a hasonlóképpen irodalom szakos Babits Mihállyal és Juhász Gyulával, - életre szóló barátságot kötött Karinthyval és Füst Milánnal. Irodalmi légkör, filozófia és esztétika izgatta a leginkább ôket.
Kosztolányi korai költészetére, a világirodalomban divatos impresszionizmus, szimbolizmus, pesszimista dekadencia volt jellemzô. A lélek kalandjait kereste. S amikor 1907-ben (huszonkét éves korában) megjelent elsô verseskönyve, felfigyelt rá Ady is, és felfigyeltek Ignotusék, akik nemsokkal késôbb, a Nyugat szervezéséhez fogtak.
Kosztolányi mûvészi fejlôdésében három korszakot különíthetünk el.
Az elsôben a század polgárának szorongásait, hitevesztését, magáramaradottságát fejezi ki, de olyan bravúrosan játékos versekben, hogy az olvasót a pesszimista tartalom ellenére is inkább felderíti.
Második korszakának versei és prózája a háború borzalmait tárják elô, kitûnô publicisztikai cikkeket ír, versei mellett egyre csiszoltabbá válik kezében a novella.
Harmadik korszakában emelkedik igazán nagy költôvé, - egyre inkább az emberségesség költôjévé. Nyelve és kifejezôkészsége méginkább gazdagodik. Ebben az idôben keletkeznek kitûnô novelláskönyvei (Tengerszem, Esti Kornél). Csak úgy árasztja a mûfordításokat és regényeket. (Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány).
Ötvenegy éves korában ölte meg a rák.
Nyelvi tréfái a sírig elkísérték. Amikor a gégeráktól már beszélni sem tudott, feleségének azt írta egy papírra, amikor az kicserélte torkán a gézkötést: Gézcsókolom.

Október 6, 2001

Thanksgiving / Hálaadás napja
Hálaadásnapi szertartások évszázadok óta léteznek szerte a világban.

A kanadai hálaadás ünnepe mögött; több hagyomány rejtôzik.
Réges régen, mielôtt az elsô európaiak észak-amerikába érkeztek, a gazdák európaszerte betakarítási ünnepeket tartottak. Jó szerencséjük és a gazdag termés tiszteletére kecskeszarvat töltöttek meg gyümölccsel és gabonával. Ez a “bôség szaruja”, a jó termés szimbóluma Kanadába is eljutott velük.

1578-ban egy Martin Frobisher nevû angol hajós tartott hálaadó ünnepet hosszú útja túlélésének tiszteletére. E hagyományt aztán más bevándorlók is folytatták.
1621-ben, Amerikában, az angol telepesek ünnepelték a jó termést az újvilágban. Az 1750-es években aztán, ez az ünnep átkerült Nova Scotiába is az északra költözô telepesek jóvoltából.
Ugyanez idô tájt, a francia bevándorlók annak örömére adtak hálát, hogy sikeresen átszelték az óceánt.
1763-ban befejezôdött a Hétéves háború, és Halifax lakói ezt szintén hálaadással ünnepelték.
Az amerikából átvándorolt angol loyalisták pedig kanadaszerte terjesztették az általuk minden ôsszel megünnepelt templomi hálaadó szertartást.
Késôbb, 1879-ben a kanadai parlament november 6.-át jelölte meg a nemzeti hálaadás napjaként.
Az ezt követô években különbözô napokon ünnepelt a lakosság, de talán a legnépszerûbb; október harmadik hétfôje volt.

Végetért az elsô világháború. A fegyverszünet napját, és a hálaadás napját a november 11. elôtti hétfôn ünnepelték. 1931-tôl a két ünnep különvált és ettôl kezdve tartjuk számon a fegyverszünet napját mint az Emlékezés napja.

1957-ben aztán a Parlament október második hétfôjét kinevezte a bôséges termésért, Istennek tisztelgô általános hálaadás napjának.
E szép ünnepen minden család asztalán elmaradhatatlan a pulyka, zöldségek, pirosáfonya szósz és persze tökös és almás sütemények.

Bilicsi Tivadar
1981 júliusában a farkasréti temetõ széljárta szomorúfûzei és juharfái között kísérték utolsó útjára a magyar színjátszás talán utolsó nagy clownját, a nyolcvanéves Bilicsi Tivadart. Idén szeptemberben éppen 100 éves lenne.
Szinte minden budapesti színházban játszott, 75 magyar filmben alakított fôleg vidám, derûs, komikus szerepeket.
Bill bácsi egyik legutolsó szerepében egy kályhást alakított. A búcsúztató szavak õt magát is egy
kályháshoz hasonlították. Maga körül mindig melegséget árasztott.
Ha a kereskedelmi érettségi után tisztviselõ maradt volna, akkor a kliensek egymás között azt súgták volna: ahhoz a snájdig fiatalemberhez menjetek, az a legaranyosabb. Ha történetesen a fodrászatban helyezkedett volna el, õ lett volna a nõk kedvence. Miután azonban a színészetet választotta, hát e masztixszagú világban szerették meg.
Hogy ezt az embert miért szerette mindenki, – arra nagyon egyszerû a válasz; ezt az embert ugyanis nem lehetett nem szeretni. …a világ legkedvesebb embere volt!...
Jártában-keltében. Otthon, szerettei között. A színházak, a filmgyár, a rádió, a televízió, a vidéki kultúrházak folyosóin. És a színpadon!...
A közönség tudta, látta, hallotta, érezte, értette, ki ez az ember, s nyilván – már csak ilyen ez a fránya igazságos publikum! – imádta is!...
Ha ô belépett a színpadra, rögtön mindenki elmosolyodott...!
De imádta õt valamennyi pályatársa is...!
Kis magyar színházi életünk tele van intrikákkal, féltékenységgel. A sikernek nem örülni szoktak, hanem irigykedni rá. A gratulálóknak nem lehet hinni. A próbák tele vannak kínnal, könnyel, megaláztatással. Színházi humuszunk az értékek mellett televénye a szerepért való könyöklésnek, lobbizásnak is. Mégis, Bilicsi színésztársai között egyetlen sem akadt, akiben bármilyen tüske lett volna, aki egyetlen bántó szavára, tettére emlékezett volna. Egy rideg, lápos mikrofaunában mindenki felmelegedett, aki a „kályhás” közelébe került.

Augusztus 25, 2001

A Mohácsi Vész
A mohácsi csatát (1526 aug. 9.) II. Lajos vívta I. Szulejmán török szultánnal, aki 1521-ben elfoglalta
Belgrádot és Sabácot.
1524-ben megfenyegette Lajost, hogy a folytonos békeszegés miatt elfoglalja majd Magyarországot és Németországot. A háború hírére Lajos segítségért folyamodott az európai fejedelmekhez, de csak VIII. Henrik angol király küldött segélyt, továbbá a pápa 50 000 aranyat, azonban sem V. Károly, sem Ferdinánd nem tettek semmit. Az 1526 ápr. végére összehívott országgyûlés május 1-én megszavazta a hadi adót és elhatározta, hogy a nemesek ne csak személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is állítsanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak nem volt nagy foganatja. A király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt menesztvén, julius 20-án indult el Budáról csekély sereggel, mely útközben 12 000-re nôtt. Augusztus 16-án nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai Györgyöt és Tomorit, aki nagyon vonakodott a vezérséget elfogadni. Az urak nagy többsége Mohácsot választotta a csata színhelyéül. A magyar sereg, mely 24 800 emberbôl állott és 80 ágyúval volt felszerelve, augusztus 29-én, egészen délutánig csatára készen állott. A törökök, akik a Mohácstól délre esô síkot egészen elfoglalták, csak másnap akartak támadni Ibrahim nagyvezér vezetése alatt; addig pedig Bali bég Nyárad felôl megkerülte a magyarok balszárnyát, amit ezek csak délután vettek észre. Ibrahim seregének fölfejlôdése a magyarokat ágyúik elsütésére bírta, úgy hogy a csatát meg kellett kezdeni. A magyarok elsô csatavonala szétszórta az európai török sereget, mely még nem volt rendbe állítva. Mikor azonban a második csatavonal, melyben a király is helyet foglalt, összeütközött a török sereg zömével, megfordult a kocka; a balszárny hátrálni kényszerült Bali bég elôl, aki oldalról lepte meg ôket. A túlnyomólag lovasokból álló tömeg futás közben mind jobban a Duna felé szorult, amelynek ingoványaiban lelték végét a harcnak, melynek nagyságát csak a következô napon lehetett megítélni. 24 000 magyar veszett el, köztük 5 püspök, 16 zászlós úr és maga a király, aki menekültében belefutott a Csele patakba.

Augusztus 18, 2001

A Berlini fal
Németországban a mai napon, augusztus 18.-án jegyzik a Berlini fal építésének 40. évfordulóját.
A fal ma már szinte teljesen eltûnt, itt-ott láthatóak csak maradványai, azonban még mindig beárnyékolja a napi-politikát.
A nyugat számára – a szürke fal, az aknamezôk, a támadásra kész kutyák és lövésre kész ôrök –
a hidegháború, a kegyetlen komunizmus jelképei voltak.
Építôi szemében azonban a fal; a nemes cél, a német földön megteremtendô szocialista állam eszköze volt.

- 1945 május 8.-án a náci Németország elveszíti a háborút. Az ország négy, a szövetséges hatalmak által irányított zónára szakad, a volt fôvárost, Berlint szintén 4 részre osztják.

- 1948 június 24-én és 25-én a Szovjetúnió út- és folyólezárásokkal elkülöníti nyugat-Berlint. Az angol, amerikai, francia és nyugatnémet hatalmak légúton juttatnak be segélycsomagokat az elzárt zónába.

- 1961 augusztus 13-án megkezdôdik a fal építése. A “Top Secret” akció hajnali 1 órakor indult meg. Több, mint 40.000 rendôr és katona szögesdróttal kerítette körül a várost. Majd gyors iramban elkezdôdött az építkezés. A Berliniek, ezen a vasárnapon barátaiktól, családjuktól és munkahelyüktôl elszakítva ébredtek. Szomszédok, barátok kiabáltak át egymásnak az egyre emelkedô fal felett: “Nem felejtünk el benneteket…”, sokan akkor még nem tudták, hogy lesz aki 28 évig nem láthatja szeretteit.
Napokig tüntetettek mind kelet, mind nyugat Berlin utcáin, de a vasfüggöny zárva maradt, a nyugat sem tett semmit. Egyes feltevések szerint Kennedy és Hruscsov korábban egyezséget kötött, így megosztván a hatalmat és elkerülvén az újabb háborút.

- 1961 augusztus 24-én egy 24 éves fiatalember a fal elsô halálos áldozata. Lelövik, miközben nyugatra próbál átszökni.

- 1989 február 5-én szedi a fal utolsó áldozatát: egy 20 éves fiatalember próbál szökni

- 1989 november 9-én Kelet-németország a csôd szélén áll, a szovjet keményvonalas irányítás összeomik, és vele omlik a fal; a Kelet-Németek végre szabadon utazhatnak nyugatra.

1961-tôl 1989-ig, 28 éves fennállása alatt, a 155 km hosszú fal körülbelül 800 halálos áldozatot követelt. Több, mint 75 ezer ember került börtönbe Kelet-Németországban szökési kísérletért.
A fal a német történelem és a német hibák megtestesítôje, a német szétszakadás ugyanakkor egyesülés jelképe.

Augusztus 4, 2001

GÁRDONYI GÉZA (1863—1922)
A múlt század negyvenes éveiben élt Bécsben egy magyarországi származású, Ziegler Sándor nevû lakatosmester. Munkája nyomán már jómódú polgárnak számított, amikor 1848-ban kitört a háború a császár és a forradalomra kelt magyar nemzet között. Ziegler Sándor választott, és hazajött Magyarországra, saját költségén fegyvergyárat szervezett a szabadságharc honvédei számára. Kossuth és Petôfi is nagyra becsülte hazafias hevületét és hasznos munkáját. A szabadságharc bukásával természetesen tönkrement. Ettôl kezdve cséplogépjavító mesterként hánykolódott uradalomról uradalomra. Akármilyen keveset keresett azonban, inkább magától vonta meg a falatot, de jó iskolákban taníttatta öt fia közül a korán értelmesnek mutatkozó Gézát, lehetôvé téve, hogy a kitûnô sárospataki gimnáziumban, majd a nemrég Budapestté egyesült fôvárosban végezze középiskoláit. Egyetemre azonban már nem tellett. Ziegler Gézából tehát csak tanító lehetett. Annak is indult.
De a korán tehetséget eláruló fiú már diákkorában verselt, kezdo tanító korától kezdve prózát írt, hamarosan belekerült az irodalomba, ahol szinte azonnal észrevették. Magyar nevet akart választani magyarságtudatához, az apai negyvennyolcas emlékhez, a hazaszeretethez, amely nála kezdettôl fogva azonos volt a népszeretettel. Történetesen Agárdon született, apja akkoriban éppen ott javította a mezôgazdasági eszközöket, és a közeli Gárdonyban anyakönyvezték. Innét vette a Gárdonyi nevet, amelyet felettébb népszerûvé tett, olyannyira, hogy mindmáig a legnépszerûbb, a legtöbbet olvasott magyar írók közé tartozik.
A nyolcvanas években otthagyja a falusi tanítóskodást, és feljön Budapestre írónak és újságírónak. Negyvennyolc forradalmi hagyománya keveredik ez idôben lelkében a divatos, bár hivatalosan üldözött, mechanikus materializmussal és a tudományos szemléletet forradalmasító darwinizmussal. Világnézete kezdettôl fogva zavaros: ateizmus és misztikus vallásosság, racionalizmus és irracionalizmus, társadalmi forradalmiság és konzervativizmus, naturalista valóságfeltárás és idillikus kibúvó a valóság elol megemésztetlenül kavarog benne. Világéletében filozófiai izgalomban él, erôsen hat rá Schopenhauer pesszimizmusa, de ugyanakkor mélységes részvéttel áll minden emberi bánat mellett. Ráadásul egy sose múló bánatú, nagyon rossz házasság szakadatlan boldogságkeresôvé teszi, aki valójában nem hisz a boldogság lehetôségében. Ilyen módon a magyar irodalom egyik legzavarosabb lelki életûjó írója, akinek az élete tele van pálfordulásokkal, aki egyre inkább elidegenedik az emberektôl, és közben oly szépen, világosan, egyszerûen és mégis gazdag lírai árnyaltsággal ír emberekrôl, helyzetekrôl, elmúlt korokról és maga körül látott szenvedô lelkekrôl, mint kevesen abban az idôben. Az elsô budapesti években nehezen boldogul. Ponyvaregények írására kényszerül, majd megírja a magyar paraszti élet paródiáját, a Göre Gábor-könyveket. Ezekkel lesz népszerû, és idôvel ugyanúgy szégyelli Göre Gábor kalandjait, mint a ponyvaregényeket. Szemére hányják, és maga is úgy érzi, hogy megrágalmazta, ostobának mutatta be a népet. Ez csak részben igaz. A Göre Gábor-történetekben egy jó szatirikus is megindult. De ezt az utat nem folytatta. Elsô jelentôs regénye, a haladó eszmék hôsének tragikumát ábrázoló A lámpás már Móricz Zsigmondot elôlegezi, és szemléletében a két évtizeddel késobb fellépô Adyval rokon. Sajnos, az eszmeileg kitûnôen elgondolt történet túlontúl elnagyolt, hozzá se mérhetô írójának késôbbi szerkesztés- és stílusbeli remekeihez.
A kilencvenes években azonban már népszerû, és az újat akarók a maguk társának érzik. Egerben járt tanítóképzôbe, és akkor, ott barátkozott össze az egri Bródy Sándorral. Életpályájuk összefonódott: hol jó barátok, hol riválisok, olykor fegyvertársak, olykor ellenségek. Bródy lelkesedik Gárdonyiért. Hamarosan hozzájuk csatlakozik a Párizsból hazatért, mindkettôjüknél mûveltebb, irodalmi dolgokban tudományosan képzett Ambrus Zoltán. Ambrus is jó író, kitûnô, fegyelmezett stiliszta, lépést tart a kortárs világirodalommal: ô közvetíti barátaihoz az akkori modernséget. Nem olyan eredeti szellem, mint Bródy vagy Gárdonyi, de jobb kritikus náluk. Együtt eszményi együttes a rég várt modern folyóirat megteremtésére. A századfordulón együtt alapítják meg a Jövendôt, amely egészen a Nyugat megteremtéséig a kor legszínvonalasabb és leghaladóbb magyar folyóirata.
De Gárdonyi ez idôtôl kezdve már csak feljár Budapestre. Egerben találta meg otthonát. Ott él mindhalálig magányos, különc életet, bajlódik lelke gondjaival, kitalál egy titkosírást, amellyel naplóját írja.
Ott az egri magányban írja regényeit és novelláit, olykor színjátékait, és amit ír, azt az olvasók lelkes szeretettel fogadják, mert amit Gárdonyi ír, az lehet zavaros filozófiájú, lehet olykor nyomasztóan reménytelen, de olyan kellemes olvasmány, hogy a gyönyörködô olvasó alig veszi észre, milyen komor, amit mond.
Legtökéletesebben megformált írásai a novellák, fôleg azok, amelyekben a paraszti világról ír. A népszínmûvek álparasztjai és álfaluja helyett Gárdonyival végre megjelent az igazi paraszt a maga gondjaival-bajaival. Igaz, idillizáló hajlama kibékítô képet ad a szegénységrôl. Móricz Zsigmondra még várni kell, de Gárdonyi irodalomtörténeti tette, hogy átmenet tudott lenni a népszínmûvek és Móricz között.
Versei gondosan fogalmazottak, de jelentéktelenek. Ezekben a költô konzervatív hajlandóságai nyilvánultak meg. Az a Gárdonyi, aki prózában Bródy mellett áll, és elôkészíti Móricz Zsigmondot, merôben idegen, sôt ellenséges maradt Ady és a Nyugat modernsége iránt.
Társadalmi regényeiben igen sok a kifejezetten modern törekvés. A társadalom egyre kevésbé érdekli, de nagyon sokat tud a lelki élet egyensúlyának megbomlásáról. Rossz családi élet, öngyilkosságig vivô belsô meghasonlottság, gátlásokkal teljes boldogságkeresés, félelem a nôi szeszélytôl — ez az igazi Gárdonyi-világ (Az a hatalmas harmadik, Az öreg tekintetes, A hosszúhajú veszedelem, Szunyoghy miatyánkja). Ezekben is kísért az idill vágya, és éppen ez a vágy lesz a finom lélektani ábrázolás tárgya. Olykor azonban sikerül megtalálnia az élet idilljét (Ida regénye, Ábel és Eszter).
Leghibátlanabb regényei azonban azok, amelyekben a szerelem ábrázolása egyesül a felidézett múlt képeivel: a történelmi regények (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai). Ezekben a társadalomábrázolás pasztellszerû háttér, de lírai erôvel érzékelteti a régi korok atmoszféráját, amelyen belül örök örömöket és örök bánatokat okoz az örök szerelem. Az Egri csillagok ráadásul az igazi hazafias pátosznak és a legszebb emberi erénynek olyan nagyepikája, hogy a múló évek alatt leszállt az ifjúság körébe. Mindmáig legnépszerûbb ifjúsági regényeink egyike.
Színjátékaiban megpróbált új életet lehelni az elavult népszínmûbe. Ez részben sikerült is neki. A bor címû színmûve naturalista elemeket keverve a népszínmû idilljéhez, ugyanúgy Móricz Zsigmond felé mutat, mint Gárdonyi paraszttárgyú novellái.
Az egri magányban élô író egyre idegenebbé vált egykori barátaitól is. A modern költészetet elôbb gyanakodva, késôbb indulatos ellenszenvvel nézte. Egyre jobban belebonyolódott misztikus ábrándjaiba (egy idôben buddhista akart lenni). A készülôdô forradalomtól pedig egyenest megriadt, és amikor a vesztett háború nyomán következtek a forradalmak, Gárdonyiban gyôzött a maradi, a zavaros — és az ellenforradalom mellett volt. Még Bródy Sándort, a hajdani barátot és harcostársat is indulatosan megtagadta, elmarasztalta.
De az ellenforradalom gyôzelmét ugyanolyan idegenül szemlélte, mint Bródy. Az ellenforradalom embertelenségeit már nem vállalta. Az ellenforradalmi rend ünnepelte, de ô elhúzódott. Mindentôl idegenné vált. Halálos ágyán meghagyta fiainak, hogy menjenek el Bródy Sándorhoz, és a nevében kérjenek bocsánatot tôle.

Július 14, 2001

Krencsey Marianne hetven éves jubileuma
A Makk Károly rendezte Liliomfi Mariskája, Shakespeare Makrancos hölgyének Biancája, és Tolsztoj Anna Kareninájának címszereplôje, hogy csak a legtöbb lexikon által közölteket említsük, a napokban ünnepelte 70 éves jubileumát. 1966-ban emigrált Magyarországról, de külföldön is szerepet vállalt a helyi magyar emigráció életében. A színmûvész életútját jellemzôen befolyásolja az a közeg, amelyben mûködik, a partnerek akikkel együtt old-oldott meg egy-egy emlékezetes feladatot. A Rákoscsabán született Krencsey Marianne elôbb az ELTE Bölcsészettudományi Karán, késôbb Színmûvészeti Akadémián folytatott tanulmányokat. A filmezés mellett a budapesti Vígszínházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, és a Pécsi Nemzeti Színházban lépett közönség elé 1958 és 1962 között. Annak a generációnak a tagja, amelybôl Zsigmond Vilmos operatôr is érkezett. Életének meghatározó fodulata volt az 1956-os forradalmi eseményeket követô megtorlás, amely a mûvészvilágot sem hagyta érintetlenül. Partnerei közül Darvas Iván, Mensáros László, Nagy Attila került többek közt börtönbe. Egy intejúban a korszakról elmondta: friss emlékeket ôriz e korról Soós Imre, és Rozsos István öngyilkosságának hírével; késôbb Domján Edit és Latinovits Zoltán tragikus és korai halálát is jellemzônek tartja a viszonyokra. 1966-ban külföldre utazott, ahonnan nem tért vissza. Amerikában az akkor ott élô Faludy György költô jelentett számára hazai kultúrát, hiszen egy-egy fellépés mellett neki is elsôsorban polgári foglalkozásokból kellett megélnie, mint például az ez idôben szintén az emigráció sorsára jutott Karády Katalinnak, aki kalapszalonban dolgozott. Krencsey Marianne elôbb egy bankban, késôbb egy nyugdíj-intézetnél mûködött, tisztviselôként. Az amerikai magyar emigrációs körökben zajló rendezvényeken rendszeresen fellépett, a hazai mûvészeti élet eseményeit is igyekezett mindenkor nyomon követni. E rendezvények - még a vetítések is - emelte ki egy tôle várt értékelésben - megmaradtak olyan közösségformáló erônek, amelyek során valamennyi résztvevô kap olyan élményeket amelyet várt, életkorának és mûveltségének megfelelnek, segítenek legyûrni a honvágyat és eligazodni a világban a hovatartozás nagy kérdéseiben is. Legutóbbi megszólalásaiban a filmvilág mûvelôinek azt a moralitást ajánlotta követendôként figyelmébe, amely az emlékezetes nagy teljesítményeket lehetôvé tette. Krencsey Marianne e napokban

Július 7, 2001

Hat évtizeddel ezelôtt, 1941. július 6-án 180 fokos fordulat következett be a magyarországi közlekedésben: utolsó elôttiként , hazánk is áttért a jobboldali haladásra.
A sereghajtó Svédország volt, ahol csak 1964-ben váltottak az elterjedtebb közlekedési formára.

Az átállás oka leginkább az elszigetelôdés veszélyének elkerülése volt, ugyanis a környezô államokban már jóval korábban, a 20-as évek második felétôl váltottak.
Egy másik indok is sürgette a jobboldali közlekedés bevezetését: a II. világháborúban a Magyarországhoz visszacsatolt területeken mindenütt a jobboldali közlekedés volt az általános.
1941. július 6-a elôtt igen furcsán érezték magukat a Nyugat-Európából érkezô autósok, ugyanis a megszokott jobboldali közlekedés után Magyarországon az út bal oldalán kellett haladniuk, amit ahhoz lehet hasonlítani, mikor a kontinensrôl valaki kocsival utazik Nagy-Britanniába.

A tömegközlekedésben a jobboldalra való átállás egyedül a BKV jogelôdjének számító Beszkárt villamosainál nem okozott semmilyen átalakítási problémát, mivel a mai jármûvekhez hasonlóan azoknak akkor is mindkét oldalon volt ajtaja. Annál nagyobb gondot okozott viszont a buszok átalakítása, amikor a jármûvek másik oldalán kellett "ajtót vágni".

Az átállást két lépcsôben hajtották végre Magyarországon: július 6-án vidéken, második körben pedig november 9-én Budapesten és környékén lépett életbe az errôl szóló rendelet.
Az egyik napról a másikra való áttérés zökkenômentesen sikerült. A korabeli statisztikai adatok szerint július 6-án mindössze egy súlyosabb baleset történt Székesfehérváron, ahol a közlekedési vállalat egyik kalauza nekitámaszkodott a lezárt baloldali ajtónak és véletlenül kiesett a jármûbôl.

A jobboldali közlekedés gondolata egyébként már 1902-ben felvetôdött, az elképzelést azonban az akkor még többségben lévô "baloldali" országok nem fogadták el.

Az 1941-es átállás költségei mintegy 12 millió pengôre rúgtak. Ennek nagyságáról csak viszonylagos elképzelések lehetnek: összehasonlításként 1941-ben egy szakmunkás havi bére 200-250 pengô volt.

A baloldali közlekedés a XII. században, egy pápai bulla nyomán kezdett általánossá válni, azaz ez volt az elsô írásos "rendelkezés".
A jobboldali közlekedésre való átállást különösebb indoklás nélkül elsôként Napóleon rendelte el Franciaországban, illetve a gyarmatokon, majd általános közlekedési forma lett a környezô és a francia-szimpatizáns országokban.

A közlekedéstudomány érdekességként tartja számon, hogy az elsô világháború alatt Ausztria egyes tartományaiban jobb, más régióiban a baloldali közlekedés volt az elfogadott, ami egyedülálló, hiszen egy országon, viszonylag kis területen belül változtak a közlekedési szokások.