|
PANOPTIKUM
Június 22. 2002
Móricz Zsigmond
123 éve, 1879-ben, június 22-én született a
XX. századi magyar széppróza mindmáig legnagyobb
képviselôje: Móricz Zsigmond. Elbeszélõ
mûvészete mellett a hazai drámairodalom megújítója,
legjelentékenyebb publicistáink egyike, és költõként
a legjobb magyar gyermekversek szerzõi közé tartozik.
Lassan érlelõdõ mûvész volt, harmincéves
koráig kereste magát, mondanivalóit, kifejezõkészletét.
De attól kezdve, hogy a Hét krajcár novelláskötetével
(1909), majd Sárarany címû regényével
(1911) belerobbant az irodalomba, nemcsak elismert nagy jelentõségû
író, de központi alakja a magyar szépprózának.
Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága
az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal
való szakítás. Mindegyik Móricz-alak az olvasó
személyes ismerõse lesz, akinek érti minden lélekrezdülését:
azért oly hiteles a társadalomképe, mert hiteles
alakok magatartásán keresztül bontakozik az olvasó
elé.
A két világháború közé esõ
szakaszban ez a részletezõ naturalizmus háttérbe
szorul. Ady meghal, de Móricz vállalja az örökséget:
ott áll a forradalmak mellett. Ekkor írja legkitûnõbb
regényeit, mint a Rokonok, az Úri muri, vagy az Erdély
regényhármasa. Csak úgy ontja a regényeit.
Rendkívül érdekesen ír mindig, tudja, hogy az
epika lényege a cselekményesség; nyelve gazdag és
sokízû; stílusa erõteljes, de ha kell, finoman
költõi. És a regények mellett áradnak
a novellák. Mindezek közben kísérletezik a színpaddal
is. Nem egy regényét maga dramatizálja, de ír
egyenesen a színpad számára is. A két világháború
között a színházban is õ jelenti a realista
igényt.
Ahogy pedig a történelem a fasizmus felé fordul, hangja
egyre kritikusabb, majd forradalmibb lesz (ide tartoznak a Rózsa
Sándor-regények), és figyelme a proletárvilág
felé fordul (ekkor született az Árvácska címû
regénye). Amikor a második világháború
kitört, Móricz Zsigmond szinte a maga személyében
jelentette az irodalmi szembenállást, a demokratikus jövõ
elõkészítését. De a háború
végét már nem érte meg: a vérzivatar
kellõs közepén, 1942 õszén halt meg.
Június 15. 2002
Salamon Béla
A Panoptikum mai vendége Salamon Béla
aki 1885 március 4-én született, és épp
ma 37 éve, 1965 június 15-én hunyt el. Vérbeli
kabarészínész volt, jórészt a ravasz
kisember szerepét formálta meg. Természetes tehetségét
bizonyítja, hogy annak idején mindenféle színészi
végzettség nélkül állított be
az Apolló kabaréba, ahol Szôke Szakáll híres
Vonósnégyes címû jelenetében
azonnal felhívta magára a figyelmet. Ezután nagysikerû
kabarétréfák és egyfelvonásosok egész
sorában játszott. Sok színpadi szövege szinte
szállóigévé vált: Ha én
egyszer kinyitom a számat vagy Lepsénynél
még megvolt
A színpadon kívül is vidám volt, egész
lényébôl áradt a bölcs humor. A magánéletben
kedves, közvetlen embernek ismerték. Egykoron így írtak
róla:Találkozhatunk vele a nap bármely órájában,
kávéházban, klubban, futballpályán,
azoknak a kisembereknek a szórakozó és munkahelyein
is, akikrôl mulattató figuráit mintázta, akiknek
nevettetését életcélnak tekinti.
Élvezte a sikert, fürdött a népszerûségben,
szívesen leállt beszélgetni bárkivel, vonakodás
nélkül fellépett mindenhol, ahova hívták.
Legszívesebben a lipótmezei elmegyógyintézetben
játszott, rendszeresen rendezett ott jótékonycélú
elôadásokat is, mert a betegek különösen hálás
közönségnek bizonyultak. Az például rendkívül
tetszett neki, amikor egy elmebeteg a poénjain nagyokat nevetve
térdét csapkodta és azt hajtogatta: Hát
meg kell ôrülni, meg kell ôrülni
Május 25. 2002
Tamási Áron
Amihez Tamási Áron hozzáért, az menten megszépült.
Az ô szemén keresztül a valóság mesevilág,
nála a sötétség is tündérfényekkel
világít. De Tamási Áronnál a mese is
a valóság súlyosságára és bánataira
vall; az ô szemén keresztül az állatok és
a fák is a világ nagy összefüggéseit példázzák.
A lélek nagy gyönyörûségei közé
tartozik Tamási Áron novelláit olvasni.
1897. szeptember 20-án született Farkaslakán kisbirtokos
parasztcsaládban. Tíz testvére közül négy
élte meg a felnõttkort. 1910-ben került a székelyudvarhelyi
gimnáziumba. 1916-tól katona, 1918-ban karpaszományos
õrvezetõként az olasz frontra került. Felsõ
iskoláit Kolozsvárott végezte: elôbb jogot
hallgatott, majd a Kereskedelmi Akadémián tanult. 192223-ban
banktisztviselõként dolgozott Kolozsváron és
Brassóban. 1922-tõl jelentek meg novellái. 192325-ben
az Amerikai Egyesült Államokban élt: alkalmi munkákat
vállalt, majd banktisztviselõ lett. 1926-tól újságíró
Erdélyben, a kolozsvári Újság munkatársa.
Kapcsolatban állt az Erdélyi Helikon, a Korunk íróival,
valamint a népi írókkal. Leghíresebb mûve,
az Ábel a rengetegben címû regénye
1932-ben jelent meg. 1944-ben települt át Budapestre. 1956.
október 23-a után a népi írók közül
elsõként tett hitet a forradalom mellett: 26-án felolvasta
a rádióban Magyar fohász címû
írását, amely nyomtatásban is megjelent az
Irodalmi Újság november 2-i számában. 1966.
május 26-án halt meg Budapesten.
Székely volt, és ez meghatározta látásmódját
is, stílusát is. A székely hagyományok, a
székelyföldi hegyek és erdôk, a gyermekkorban
lélekbe szívódott mesék, balladák és
nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd
ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták
képzet- és képzeletvilágát, mint nyitott
szemû érdeklôdése minden iránt és
csukott szemû hajlandósága a misztikumokra. Tamási
mindent látott, ami látható volt a körülvevô
való világban, és mindenrôl a nehéz
munkával dolgozó emberek vélekedése szerint
válaszolt. De Tamási azt is látta, ami nem látható,
amirôl az ember azt sem tudhatja, van-e vagy nincs, ami kívül
esik a való világon. Kedvesen ravasz, mókás
kedvû szegényemberei körülbelül úgy
gondolják a nagy igazságszolgáltatást, hogy
,,segíts magadon, isten is megsegít".
Május 11. 2002
Perczel Zita
Valószínûleg 86 évvel ezelôtt, 1916 áprilisában
született Perczel Zita. Élete kész regény. Párizsi
karrier, szerelmi kaland Londonban, világ körüli turné
egy francia színtársulattal, a háború alatt
menekülés egy szál ruhában, terhesen a megszállt
Párizsból, egész Franciaországon és
a portugál tengerparton át Amerikába; három
házasság, három válás, három
gyerek, menekülés az elszigeteltségbõl, a magánéletbõl
ismét a párizsi színpadra.
De nézzük csak, mikor is született Perczel Zita?
Vajon ôszinte-e a Meseautó utasa, amikor önéletírása
minden lehetséges helyén azt erôsíti, hogy
ô bizony 1918-ban született? Különbözô
életrajzi és filmtörténeti adattárak
viszont 1916-os születését hozzák ki gyôztesen.
Hihetô-e, hogy 14 évesen felvételizett a színiiskolába,
16 évesen színpadi és filmfôszerepeket játszott,
és 19 éves korában, jogilag kiskorúan indult
egyedül Párizsba? Egy féltett, anyja által egyedül
felnevelt úrilány?
Valami élettitok lappang emögött. Perczel Zitát
ugyanis sikerek ide vagy oda a szakmában nem kedvelték.
A Színiakadémián negligálták a protekciósnak
hitt gyereklányt a nála jó pár évvel
idôsebb osztálytársai. A filmgyártás
minden korban idegenszerû, közönyös és irigy
világába pedig a lakásszomszéd Szlatinay Sándor
vitte be, aki nemcsak fogorvos volt, hanem slágeríró
és késôbb rendezô. Kell-e ennél nagyobb
szerencse?
Perczel Zita, a harmincas évek ünnepelt színésznõje,
elôször a Nemzeti színház, majd a Vígszínház
tagja volt, 1934-37 között aratta filmsikereit. Szegény,
küszködô, de a történet végére
révbe érô lányokat alakított. Lásd
Meseautó.
1937-tôl Párizsban, majd Hollywoodban, végül
Rómában élt. A nyolcvanas-kilencvenes években
került vissza a magyar kulturális életbe. Pályája
ismét felívelt, amikor Magyarországon újra
felfedezték. Portréfilm készült róla,
szerepelt a budapesti Kamaraszínházban a nagysikerû
Forgószínpad címû vígjátékban,
és a címszerepet játszotta Csíky Gergely Nagymama
címû darabjában a Kecskeméti Színházban.
Szerepet kapott Mészáros Márta Örökség,
András Ferenc Dögkeselyû és Sõth Sándor
A nagy postarablás címû filmjében.
1981-82-ben papírra vetette emlékeit A meseautó
magányos utasa címû önéletrajzában.
"Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy minden színész
az emlékiratainak írása közben azt hiszi, hogy
az õ élete a legérdekesebb. Az én életem?
Én meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a leghülyébb.
Nem is tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével,
ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam
összehozni."
1996-ban, 80 évesen hunyt el.
Április 20. 2002
Huszka Jenô
127 évvel ezelôtt, 1875 április 24.-én született
Huszka Jenô, a magyar operett egyik megteremtôje. Csodagyerek
volt, ötévesen már nyilvános koncertet adott.
Elôször jogásznak készült, de a zene az
unalmas aktáknál jobban érdekelte, így szabadidejében
operetteket komponált. Bekopogott a Népszínház
igazgatójához, szerényen átadta neki most
elkészült zenés darabját. Az igazgató
udvariasan megköszönte a kéziratot, majd szépen
betette a fiókjába. Késôbb vette csak elô,
amikor nem volt új darad a tarsolyában, s jobb híján
színre vitte a darabot. Ez volt a Bob herceg bemutatója.
Óriási siker volt, a kritika nem gyôzött lelkendezni.
A kedvezô fogadtatáson felbátorodva Huszka még
tucatnyi népszerû operettet írt, köztük
a Lili bárónô, Mária fôhadnagy, Gül
Baba. A magyar operett klasszikusa volt, a legnépszerûbb
zeneszerzôk egyike, mégis, 1960-ban bekövetkezett halála
után, felbecsülhetetlen értékû hagyatéka,
kottái, egerek martalékává lettek egykori
budapesti lakásán.
Április 6. 2002
Juhász Gyula
119 éve, 1883 április 4-én született Szegeden.
Nagyon csöndes ember, nagyon csöndes költõ volt.
Élete bánatok és szerencsétlenségek
sorozata, a szerelmi boldogság soha nem adatott meg neki - mégis
õ lett a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi
lírikusa.
Az egyetemen barátkozik össze Babits Mihállyal és
Kosztolányi Dezsõvel. Együtt indulnak költõnek
és tudósnak. 1905-ben megismeri az irodalomba robbanó
Adyt és költészetét, aki nagy hatással
van rá.
Diplomája után azonban eldugott, kis vidéki gimnáziumokban
kell tanítania. Nincs megfelelõ társasága,
költészetének nincs visszhangja. Ekkor kezdõdik
idegbaja, örökké kínzó fejfájása,
már foglalkoztatja az öngyilkosság terve. Pedig közben
1907-ben szülõvárosában, Szegeden már
megjelenik elsõ verseskötete. Ez idõben kerül
helyettes tanárnak Nagyváradra. Ott végre megint
a szellemi élet közepébe kerül, részt vesz
A Holnap szerkesztésében, Adyval és Babitscsal együtt
országos hírû költôvé válik.
Nemsokára megindul a Nyugat is, amelynek kezdetétõl
fogva munkatársa.
Nagyváradon találkozik az életre szóló
reménytelen szerelemmel. Sárvári Anna, a ledér
színésznô, igazán nem méltó költõnk
magasztos szerelmére. Ismeretségük nem is tartós,
de õ lett mindvégig Juhász Gyula számára
a nõ, a szerelem jelképe. Verseiben összeolvadnak a
költõ késõbbi reménytelen szerelmei is.
A mindig félszeg, súlyosan idegbeteg Juhász Gyula
nem volt alkalmas a boldog szerelemre, de halhatatlan énekese lett
a férfi örök, nõ utáni vágyának.
S mennél magányosabb volt a férfi, annál mélyebben
zengett szerelmi lírája.
Egyetlen vigasza a költészet. Mûvészete teljesen
kibontakozott. A nagy társadalmi problémák, a reménytelen
szerelem, a mûvészi szépségekben gyönyörködés,
a valóság terhei elõl menekülõ vallásos
áhítat - ez az õ költõi világa.
Versei halk hangúak, lélekhez szólóak, finoman
árnyaltak, és tudós költõhöz méltóan
csiszoltak
És az elismerés sem hiányzik. De a kor sivárságában
sehol sem talál értelmet. Magával hozott idegbajos
pesszimizmusa egyre növekszik. A magánélet boldogságában
sohasem volt része. És ifjúkora óta újra
meg újra el akart futni az élettõl. S nem volt, ami
visszatartsa. Még az irodalmi siker sem.
A bánat költõje volt. És végül sikerült
megölnie magát. 54 évesen, 1937 április 6-án
öngyilkos lett.
Március 23. 2002
Kiss Manyi
91 éve, 1911 március 12-én született a kiváló
színésznô, Kiss Manyi. 14 évesen már
színinövendék volt Kolozsvárott, 17 évesen
pedig Miskolcra csábította az ottani színiigazgató,
habár sokan nem értették, mit akar a vézna
kislánytól. Bizalma hamarosan beigazolódott, ugyanis
Manyika rögvest meghódította a közönséget.
Fiatalkori sikerei csúcsán azonban beleszeretett egy olasz
mûvészbe, s szerelme kedvéért otthagyta a színházat
és beállt a cirkuszba. Színészi tehetségének
itt nem sok hasznát vették, viszont mivel kicsi volt, az
artisták jórészt ôt hajigálták
a porondon és a trapézon. Három évi világjárás
után hazatért, és a legnagyobb színésznôk
egyike lett. Sokoldalú mûvész volt, jól megformálta
a tragikus szerepeket is, de mégis legtöbben komikus szerepeire
emlékeznek jobban.
Magánéletét féltôn óvta, így
nem csoda, ha titkok lengték körül. A szóbeszéd
legtöbbje egyébként igaz, hisz rendkívül
csúnyán beszélt, de mivel páratlanul gazdag
szókinccsel rendelkezett, káromkodásai nem a ma elterjedt
durva trágárságok voltak, hanem az ízesnépi
szókincs leleményei, s ráadásul neki nagyon
jól is állt. Csodálatos egyéniség volt,
aki ismerte, szerette, és ô is nagyon szerette az embereket.
Bilicsi Tivadar így emlékszik rá:
"Kiss Manyi született komédiás volt, a szó
nemes értelmében. De a komikumán keresztül helyenként
olyan elementáris eroývel tört át tragikai tehetsége,
hogy egyik pillanatról a másikra némult el a nevetés,
helyet adva a drámai hatásnak. Valami rejtélyes magnetizmus
sugárzott a lényébôl, ami vonzotta az embereket,
férfiakat, nôket egyaránt. Mindenki, aki a közelébe
jutott, pillanatok alatt a bûvkörébe került, a
barátja, de legalábbis a bámulója lett. Ez
a vonzerô hatott a közönségre is olyan ellenállhatatlanul,
ez a veleszületett tulajdonság tette olyan utánozhatatlanná
színészi képességét is."
Március 2. 2002
Csortos Gyula
Csortos Gyula 1883 március 3-án született.
Talán legismertebb alakítása a Hyppolit, a lakáj
címû film fôszerepe, melyet tökéletesen
rá szabtak. A magánéletben ugyanis szinte ugyanolyan
fennsôbbséges elôkelôséggel viselkedett.
Imádta a dúsgazdag úriembereket körülvevô
külsôségeket, csak a legfinomabb holmikat tûrte
meg magán, a Gundelba járt vacsorázni. A baj csak
az volt, hogy annak ellenére, hogy kora legjobban fizetett színészének
számított, fizetése korántsem fedezte költséges
úri passzióit.
Emberi magatartásáról legendák keringenek.
Kifelé vad, nyers, goromba és gôgös volt, valójában
azonban visszahúzódó, magányos, gyengédségre
vágyó humánus beállítottságú
volt.
Hevesi Sándor, korának egyik legnagyobb rendezôje
és színházi szakembere ezt mondotta róla:
Ez a Csortos egy nagyhasú színész, akinek se alakja,
se hangja, se beszédmûvészete, se arcának játéka
nem olyan, ami jellemzi a nagy mûvészeket, és mégis
.
Hatásának titka egyedül személyiségének
varázsa volt. Megtelt vele a színpad, s nem lehetett másra
figyelni, csak ôrá.
A fôváros minden színpadán szerepelt, negyven
év alatt 250 szerepet játszott.
1931-tôl 68 hangosfilmben szerepelt. Mûvészete nincs
mûfajhoz kötve, skálája a tragikumtól
a komikumon át az operettig terjed. Nagy szerepei közé
tartozik Molnár Ferenc Lilioma, Lucifer az Ember tragédiájában,
s persze a Hippolit, Az új földesúr. Élete utolsó
szerepe Csehov A medve címû játékában
Szmirnov alakjának megformálása méltó
koronája volt mûvészpályájának.
1945 augusztusában, 62 évesen halt meg, egy franciaágy,
egy ezüstfejû bot és egy rézgyûrû
maradt utána, és persze feledhetetlen szerepeinek emlékezete.
HETI ENCIKLOPÉDIA
Január 12. 2002
Molnár Ferenc
124 éve, 1878 jan 12-én született Molnár Ferenc
dráma-, regény- és hírlapíró.
Eredeti neve Neuman Ferenc volt. Már tizennyolc éves korában
újságíróként dolgozott. Budapesten
és Genovában jogot hallgatott. Mikor a Budapesti Naplóhoz
került, nevét Molnárra magyarosította.
Elsô elbeszéléskötete, a Magdolna és egyéb
elbeszélések 1897-ben jelent meg. 1901-ben jelentkezett
elsô regényével, az Éhes várossal. Regényíróként
az 1907-ben megjelent A Pál utcai fiúk hozta meg számára
a sikert. Elsô színdarabjai vígjátékok
voltak: A doktor úr (1902), Józsi (1904). Elsô nemzetközi
sikerét Az ördögök (1907) címû drámájával
aratta, melyet 1908-ban New Yorkban is bemutattak.
Leghíresebb darabját, a Liliomot 1910-ben mutatták
be elôször. Meglepô módon a darab külföldön
elôször megbukott. Csak miután 1944-ben, mikor Carousel
címen musical készült belôle, kezdte meg elképesztô
diadalútját.
Az elsô világháború alatt haditudósítóként
dolgozott Az Estnél. Tudósításait 1916-ban
Egy haditudósító naplója címen jelentette
meg.
Molnár Ferenc a két világháború között
érte el legnagyobb sikereit. Legjelentôsebb darabjai ebbôl
az idôbôl, az 1926-ban írt, a pirandellói hagyományokat
követô Játék a kastélyban. Az 1921-es
A hattyú címû vígjátékát
1956-ban Grace Kelly fôszereplésével megfilmesítették.
Elsô feleségével, Vészi Margittal kötött
házassága hamar felbomlott, második felesége
a színésznô Fedák Sári, harmadik felesége
Darvas Lili volt. 1930-ban Svájcba, majd 1936-ban az Egyesült
Államokba költözött. New Yorkban a Plaza Hotelben
lakott. Amerikában angol nyelvû drámákkal is
megpróbálkozott. 1954. április 2-án halt meg
New Yorkban.
December 8. 2001
Százéves a Nobel-díj
December 10-én Stockholmban 100. alkalommal adják át
az Alfred Nobel által alapított kitüntetéseket.
A díjakat Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendelete
alapján hozták létre. Ebben, a világszerte
20 vállalattal rendelkezô gyáriparos üzletember
rögzítette, hogy hátra maradt vagyona kamatait évente
azok között osszák ki díjakként, akik a
megelôzô évben a legnagyobb szolgálatot tették
az emberiségnek. Alfred Nobel nemzeti különbségre
való tekintet nélkül csak a teljesítmények
értékére való figyelemmel kívánta
jutalmazni a legjobbakat. A robbanóanyagok kifejlesztésével,
a tudomány ipari alkalmazásával szerzett vagyonából
ötféle - fizikai, kémiai, fiziológiai-orvosi,
irodalmi és békedíjat alapított. Ez egészült
ki a Svéd Bank fennállásának 300. évfordulója
alkalmából 1968-ban a Nobel emlékére alapított
közgazdasági díjjal. Az elismeréssel oklevél,
aranyérem és mintegy egymillió dollár jár.
A díjazottak között az elmúlt száz évben
12 magyar, illetve magyar származású tudós
volt.
November 17, 2001
Csokonai Vitéz Mihály költô,
228 éve, 1773 nov. 17-én született Debrecenben.
Tanulmányait szakadatlanul folytatván, olyan irodalmi mûveltségre
tett szert, hogy Kazinczyt kivéve, nem volt akkor nála jártasabb
költônk a világirodalomban és a mûelméletben;
igazi nagy, alkotó költôink közt pedig egész
Aranyig nem volt egy sem, ki mûvészetét oly tudatosan
gyakorolta volna, mint ô. A költészet minden fôbb
nemében dolgozott, a líra, epika, dráma, és
költészet számos faját mûvelte, különbözô
szerencsével, de egyet sem költôi szellem nélkül.
1797. év nyarán ismerkedett meg Vajda Juliannával,
egy kereskedô szép leányával, kit dalaiban
Lillának nevez, és szerelemre gyulladt iránta. Érzelmeit
a lány is viszonozta, de a boldog élet csak kilenc hónapig
tartott, mert a gyakorlatias gondolkodású apa máshoz
adta leányát. Életében ez volt az egyetlen
mélyebb szerelmi viszony s ez gazdagon inspirálta költészetét.
"Lilla-verseiben" a szerelemnek lágyabb, lemondóbb
hangjait hallatja. (Népszerûbbek: Tartózkodó
kérelem, A tihanyi echóhoz, A reményhez) 1799 -ben
a csurgói reformátius gimnáziumban tanári
állást kapott, tanítványaival a maga módja
szerint mintegy barátkozva szeretett foglalkozni, a költészettanban
maga készítette jegyzetek szerint tanította ôket.
1800 tavaszán elhagyta Somogyot, és Szigetvár megtekintése
után a Bácskán, Kecskeméten és Karcagon
át öt évi távollét után május
közepén hazaérkezett édesanyjához. E
vándorévek alatt született egy egész sereg vegyes
költemény. Jeles bordal-költô volt, inkább
esett a túlságos mámor, mint a túlságos
józanság hibájába, (leghíresebb bordala
a Szerelemdal a csikóbôrös kulacshoz)
Dorottya c. víg hôskölteménye is ebben az idôben
íródott, mely tiszta humorával, friss hangulatával,
kerek és jól tagozott meséjével, legkitûnôbb
komikus eposzunk.
Utolsó éveit Debrecenben töltötte, szûkösen
élt édesanyjával a szerény családi
hajlékban. Nem kapott állást, munkáinak kiadása
is lassan haladt, s a cenzura is késleltette. A jobb jövô
reménye azonban sohasem hagyta el egészen, édesanyja
szeretete, debreceni barátainak társasága és
a költészet enyhítették gondjait. Folyton munkálkodott,
javítgatta, sajtó alá rendezte régibb darabjait
és újakat írt. Szándéka volt kész
munkái kinyomattatása után egy nagy hôskölteményen
dolgozni, melyet Árpádról és a magyarok bejövetelérôl
készített volna. Egész lelkét akarta e mûbe
lehelni, történelmi tanulmányokba mélyedt s
bele is fogott a kidolgozásba. De azalatt egészségét,
melyet még diákkori mértéktelen tanulása
megtámadott, a sok hányattatás, változó
életmód és lelki izgalom nagyon megviselte. Tüdôgyuladásba
esett s a sorvadás 31 éves korában megölte,
éppen mikor verses munkáinak kiadása már szépen
megindult.
November 3, 2001
Kosztolányi Dezsô
65 éve, 1936 november 3-án hunyt el Kosztolányi Dezsô
író, költô, a magyar nyelv virtuóza.
Nagy kultúrájú vidéki értelmiségi
családból, könyvek, eszmék és versek
közül érkezett, egyetemistaként Budapestre. Azonnal
összebarátkozott a hasonlóképpen irodalom szakos
Babits Mihállyal és Juhász Gyulával, - életre
szóló barátságot kötött Karinthyval
és Füst Milánnal. Irodalmi légkör, filozófia
és esztétika izgatta a leginkább ôket.
Kosztolányi korai költészetére, a világirodalomban
divatos impresszionizmus, szimbolizmus, pesszimista dekadencia volt jellemzô.
A lélek kalandjait kereste. S amikor 1907-ben (huszonkét
éves korában) megjelent elsô verseskönyve, felfigyelt
rá Ady is, és felfigyeltek Ignotusék, akik nemsokkal
késôbb, a Nyugat szervezéséhez fogtak.
Kosztolányi mûvészi fejlôdésében
három korszakot különíthetünk el.
Az elsôben a század polgárának szorongásait,
hitevesztését, magáramaradottságát
fejezi ki, de olyan bravúrosan játékos versekben,
hogy az olvasót a pesszimista tartalom ellenére is inkább
felderíti.
Második korszakának versei és prózája
a háború borzalmait tárják elô, kitûnô
publicisztikai cikkeket ír, versei mellett egyre csiszoltabbá
válik kezében a novella.
Harmadik korszakában emelkedik igazán nagy költôvé,
- egyre inkább az emberségesség költôjévé.
Nyelve és kifejezôkészsége méginkább
gazdagodik. Ebben az idôben keletkeznek kitûnô novelláskönyvei
(Tengerszem, Esti Kornél). Csak úgy árasztja a mûfordításokat
és regényeket. (Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány).
Ötvenegy éves korában ölte meg a rák.
Nyelvi tréfái a sírig elkísérték.
Amikor a gégeráktól már beszélni sem
tudott, feleségének azt írta egy papírra,
amikor az kicserélte torkán a gézkötést:
Gézcsókolom.
Október 6, 2001
Thanksgiving / Hálaadás napja
Hálaadásnapi szertartások évszázadok
óta léteznek szerte a világban.
A kanadai hálaadás ünnepe mögött; több
hagyomány rejtôzik.
Réges régen, mielôtt az elsô európaiak
észak-amerikába érkeztek, a gazdák európaszerte
betakarítási ünnepeket tartottak. Jó szerencséjük
és a gazdag termés tiszteletére kecskeszarvat töltöttek
meg gyümölccsel és gabonával. Ez a bôség
szaruja, a jó termés szimbóluma Kanadába
is eljutott velük.
1578-ban egy Martin Frobisher nevû angol hajós tartott hálaadó
ünnepet hosszú útja túlélésének
tiszteletére. E hagyományt aztán más bevándorlók
is folytatták.
1621-ben, Amerikában, az angol telepesek ünnepelték
a jó termést az újvilágban. Az 1750-es években
aztán, ez az ünnep átkerült Nova Scotiába
is az északra költözô telepesek jóvoltából.
Ugyanez idô tájt, a francia bevándorlók annak
örömére adtak hálát, hogy sikeresen átszelték
az óceánt.
1763-ban befejezôdött a Hétéves háború,
és Halifax lakói ezt szintén hálaadással
ünnepelték.
Az amerikából átvándorolt angol loyalisták
pedig kanadaszerte terjesztették az általuk minden ôsszel
megünnepelt templomi hálaadó szertartást.
Késôbb, 1879-ben a kanadai parlament november 6.-át
jelölte meg a nemzeti hálaadás napjaként.
Az ezt követô években különbözô
napokon ünnepelt a lakosság, de talán a legnépszerûbb;
október harmadik hétfôje volt.
Végetért az elsô világháború.
A fegyverszünet napját, és a hálaadás
napját a november 11. elôtti hétfôn ünnepelték.
1931-tôl a két ünnep különvált és
ettôl kezdve tartjuk számon a fegyverszünet napját
mint az Emlékezés napja.
1957-ben aztán a Parlament október második hétfôjét
kinevezte a bôséges termésért, Istennek tisztelgô
általános hálaadás napjának.
E szép ünnepen minden család asztalán elmaradhatatlan
a pulyka, zöldségek, pirosáfonya szósz és
persze tökös és almás sütemények.
Szeptember 22, 2001
Bilicsi Tivadar
1981 júliusában a farkasréti temetõ széljárta
szomorúfûzei és juharfái között kísérték
utolsó útjára a magyar színjátszás
talán utolsó nagy clownját, a nyolcvanéves
Bilicsi Tivadart. Idén szeptemberben éppen 100 éves
lenne.
Szinte minden budapesti színházban játszott, 75 magyar
filmben alakított fôleg vidám, derûs, komikus
szerepeket.
Bill bácsi egyik legutolsó szerepében egy kályhást
alakított. A búcsúztató szavak õt magát
is egy
kályháshoz hasonlították. Maga körül
mindig melegséget árasztott.
Ha a kereskedelmi érettségi után tisztviselõ
maradt volna, akkor a kliensek egymás között azt súgták
volna: ahhoz a snájdig fiatalemberhez menjetek, az a legaranyosabb.
Ha történetesen a fodrászatban helyezkedett volna el,
õ lett volna a nõk kedvence. Miután azonban a színészetet
választotta, hát e masztixszagú világban szerették
meg.
Hogy ezt az embert miért szerette mindenki, arra nagyon
egyszerû a válasz; ezt az embert ugyanis nem lehetett nem
szeretni.
a világ legkedvesebb embere volt!...
Jártában-keltében. Otthon, szerettei között.
A színházak, a filmgyár, a rádió, a
televízió, a vidéki kultúrházak folyosóin.
És a színpadon!...
A közönség tudta, látta, hallotta, érezte,
értette, ki ez az ember, s nyilván már csak
ilyen ez a fránya igazságos publikum! imádta
is!...
Ha ô belépett a színpadra, rögtön mindenki
elmosolyodott...!
De imádta õt valamennyi pályatársa is...!
Kis magyar színházi életünk tele van intrikákkal,
féltékenységgel. A sikernek nem örülni
szoktak, hanem irigykedni rá. A gratulálóknak nem
lehet hinni. A próbák tele vannak kínnal, könnyel,
megaláztatással. Színházi humuszunk az értékek
mellett televénye a szerepért való könyöklésnek,
lobbizásnak is. Mégis, Bilicsi színésztársai
között egyetlen sem akadt, akiben bármilyen tüske
lett volna, aki egyetlen bántó szavára, tettére
emlékezett volna. Egy rideg, lápos mikrofaunában
mindenki felmelegedett, aki a kályhás közelébe
került.
Augusztus 25, 2001
A Mohácsi Vész
A mohácsi csatát (1526 aug. 9.) II. Lajos vívta I.
Szulejmán török szultánnal, aki 1521-ben elfoglalta
Belgrádot és Sabácot.
1524-ben megfenyegette Lajost, hogy a folytonos békeszegés
miatt elfoglalja majd Magyarországot és Németországot.
A háború hírére Lajos segítségért
folyamodott az európai fejedelmekhez, de csak VIII. Henrik angol
király küldött segélyt, továbbá
a pápa 50 000 aranyat, azonban sem V. Károly, sem Ferdinánd
nem tettek semmit. Az 1526 ápr. végére összehívott
országgyûlés május 1-én megszavazta
a hadi adót és elhatározta, hogy a nemesek ne csak
személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is állítsanak,
amennyit csak tudnak. E határozatnak nem volt nagy foganatja. A
király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt
menesztvén, julius 20-án indult el Budáról
csekély sereggel, mely útközben 12 000-re nôtt.
Augusztus 16-án nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai
Györgyöt és Tomorit, aki nagyon vonakodott a vezérséget
elfogadni. Az urak nagy többsége Mohácsot választotta
a csata színhelyéül. A magyar sereg, mely 24 800 emberbôl
állott és 80 ágyúval volt felszerelve, augusztus
29-én, egészen délutánig csatára készen
állott. A törökök, akik a Mohácstól
délre esô síkot egészen elfoglalták,
csak másnap akartak támadni Ibrahim nagyvezér vezetése
alatt; addig pedig Bali bég Nyárad felôl megkerülte
a magyarok balszárnyát, amit ezek csak délután
vettek észre. Ibrahim seregének fölfejlôdése
a magyarokat ágyúik elsütésére bírta,
úgy hogy a csatát meg kellett kezdeni. A magyarok elsô
csatavonala szétszórta az európai török
sereget, mely még nem volt rendbe állítva. Mikor
azonban a második csatavonal, melyben a király is helyet
foglalt, összeütközött a török sereg zömével,
megfordult a kocka; a balszárny hátrálni kényszerült
Bali bég elôl, aki oldalról lepte meg ôket.
A túlnyomólag lovasokból álló tömeg
futás közben mind jobban a Duna felé szorult, amelynek
ingoványaiban lelték végét a harcnak, melynek
nagyságát csak a következô napon lehetett megítélni.
24 000 magyar veszett el, köztük 5 püspök, 16 zászlós
úr és maga a király, aki menekültében
belefutott a Csele patakba.
Augusztus 18, 2001
A Berlini fal
Németországban a mai napon, augusztus 18.-án jegyzik
a Berlini fal építésének 40. évfordulóját.
A fal ma már szinte teljesen eltûnt, itt-ott láthatóak
csak maradványai, azonban még mindig beárnyékolja
a napi-politikát.
A nyugat számára a szürke fal, az aknamezôk,
a támadásra kész kutyák és lövésre
kész ôrök
a hidegháború, a kegyetlen komunizmus jelképei voltak.
Építôi szemében azonban a fal; a nemes cél,
a német földön megteremtendô szocialista állam
eszköze volt.
- 1945 május 8.-án a náci Németország
elveszíti a háborút. Az ország négy,
a szövetséges hatalmak által irányított
zónára szakad, a volt fôvárost, Berlint szintén
4 részre osztják.
- 1948 június 24-én és 25-én a Szovjetúnió
út- és folyólezárásokkal elkülöníti
nyugat-Berlint. Az angol, amerikai, francia és nyugatnémet
hatalmak légúton juttatnak be segélycsomagokat az
elzárt zónába.
- 1961 augusztus 13-án megkezdôdik a fal építése.
A Top Secret akció hajnali 1 órakor indult meg.
Több, mint 40.000 rendôr és katona szögesdróttal
kerítette körül a várost. Majd gyors iramban elkezdôdött
az építkezés. A Berliniek, ezen a vasárnapon
barátaiktól, családjuktól és munkahelyüktôl
elszakítva ébredtek. Szomszédok, barátok kiabáltak
át egymásnak az egyre emelkedô fal felett: Nem
felejtünk el benneteket
, sokan akkor még nem tudták,
hogy lesz aki 28 évig nem láthatja szeretteit.
Napokig tüntetettek mind kelet, mind nyugat Berlin utcáin,
de a vasfüggöny zárva maradt, a nyugat sem tett semmit.
Egyes feltevések szerint Kennedy és Hruscsov korábban
egyezséget kötött, így megosztván a hatalmat
és elkerülvén az újabb háborút.
- 1961 augusztus 24-én egy 24 éves fiatalember a fal elsô
halálos áldozata. Lelövik, miközben nyugatra próbál
átszökni.
- 1989 február 5-én szedi a fal utolsó áldozatát:
egy 20 éves fiatalember próbál szökni
- 1989 november 9-én Kelet-németország a csôd
szélén áll, a szovjet keményvonalas irányítás
összeomik, és vele omlik a fal; a Kelet-Németek végre
szabadon utazhatnak nyugatra.
1961-tôl 1989-ig, 28 éves fennállása alatt,
a 155 km hosszú fal körülbelül 800 halálos
áldozatot követelt. Több, mint 75 ezer ember került
börtönbe Kelet-Németországban szökési
kísérletért.
A fal a német történelem és a német hibák
megtestesítôje, a német szétszakadás
ugyanakkor egyesülés jelképe.
Augusztus 4, 2001
GÁRDONYI GÉZA (18631922)
A múlt század negyvenes éveiben élt Bécsben
egy magyarországi származású, Ziegler Sándor
nevû lakatosmester. Munkája nyomán már jómódú
polgárnak számított, amikor 1848-ban kitört
a háború a császár és a forradalomra
kelt magyar nemzet között. Ziegler Sándor választott,
és hazajött Magyarországra, saját költségén
fegyvergyárat szervezett a szabadságharc honvédei
számára. Kossuth és Petôfi is nagyra becsülte
hazafias hevületét és hasznos munkáját.
A szabadságharc bukásával természetesen tönkrement.
Ettôl kezdve cséplogépjavító mesterként
hánykolódott uradalomról uradalomra. Akármilyen
keveset keresett azonban, inkább magától vonta meg
a falatot, de jó iskolákban taníttatta öt fia
közül a korán értelmesnek mutatkozó Gézát,
lehetôvé téve, hogy a kitûnô sárospataki
gimnáziumban, majd a nemrég Budapestté egyesült
fôvárosban végezze középiskoláit.
Egyetemre azonban már nem tellett. Ziegler Gézából
tehát csak tanító lehetett. Annak is indult.
De a korán tehetséget eláruló fiú már
diákkorában verselt, kezdo tanító korától
kezdve prózát írt, hamarosan belekerült az irodalomba,
ahol szinte azonnal észrevették. Magyar nevet akart választani
magyarságtudatához, az apai negyvennyolcas emlékhez,
a hazaszeretethez, amely nála kezdettôl fogva azonos volt
a népszeretettel. Történetesen Agárdon született,
apja akkoriban éppen ott javította a mezôgazdasági
eszközöket, és a közeli Gárdonyban anyakönyvezték.
Innét vette a Gárdonyi nevet, amelyet felettébb népszerûvé
tett, olyannyira, hogy mindmáig a legnépszerûbb, a
legtöbbet olvasott magyar írók közé tartozik.
A nyolcvanas években otthagyja a falusi tanítóskodást,
és feljön Budapestre írónak és újságírónak.
Negyvennyolc forradalmi hagyománya keveredik ez idôben lelkében
a divatos, bár hivatalosan üldözött, mechanikus
materializmussal és a tudományos szemléletet forradalmasító
darwinizmussal. Világnézete kezdettôl fogva zavaros:
ateizmus és misztikus vallásosság, racionalizmus
és irracionalizmus, társadalmi forradalmiság és
konzervativizmus, naturalista valóságfeltárás
és idillikus kibúvó a valóság elol
megemésztetlenül kavarog benne. Világéletében
filozófiai izgalomban él, erôsen hat rá Schopenhauer
pesszimizmusa, de ugyanakkor mélységes részvéttel
áll minden emberi bánat mellett. Ráadásul
egy sose múló bánatú, nagyon rossz házasság
szakadatlan boldogságkeresôvé teszi, aki valójában
nem hisz a boldogság lehetôségében. Ilyen módon
a magyar irodalom egyik legzavarosabb lelki életûjó
írója, akinek az élete tele van pálfordulásokkal,
aki egyre inkább elidegenedik az emberektôl, és közben
oly szépen, világosan, egyszerûen és mégis
gazdag lírai árnyaltsággal ír emberekrôl,
helyzetekrôl, elmúlt korokról és maga körül
látott szenvedô lelkekrôl, mint kevesen abban az idôben.
Az elsô budapesti években nehezen boldogul. Ponyvaregények
írására kényszerül, majd megírja
a magyar paraszti élet paródiáját, a Göre
Gábor-könyveket. Ezekkel lesz népszerû, és
idôvel ugyanúgy szégyelli Göre Gábor kalandjait,
mint a ponyvaregényeket. Szemére hányják,
és maga is úgy érzi, hogy megrágalmazta, ostobának
mutatta be a népet. Ez csak részben igaz. A Göre Gábor-történetekben
egy jó szatirikus is megindult. De ezt az utat nem folytatta. Elsô
jelentôs regénye, a haladó eszmék hôsének
tragikumát ábrázoló A lámpás
már Móricz Zsigmondot elôlegezi, és szemléletében
a két évtizeddel késobb fellépô Adyval
rokon. Sajnos, az eszmeileg kitûnôen elgondolt történet
túlontúl elnagyolt, hozzá se mérhetô
írójának késôbbi szerkesztés-
és stílusbeli remekeihez.
A kilencvenes években azonban már népszerû,
és az újat akarók a maguk társának
érzik. Egerben járt tanítóképzôbe,
és akkor, ott barátkozott össze az egri Bródy
Sándorral. Életpályájuk összefonódott:
hol jó barátok, hol riválisok, olykor fegyvertársak,
olykor ellenségek. Bródy lelkesedik Gárdonyiért.
Hamarosan hozzájuk csatlakozik a Párizsból hazatért,
mindkettôjüknél mûveltebb, irodalmi dolgokban
tudományosan képzett Ambrus Zoltán. Ambrus is jó
író, kitûnô, fegyelmezett stiliszta, lépést
tart a kortárs világirodalommal: ô közvetíti
barátaihoz az akkori modernséget. Nem olyan eredeti szellem,
mint Bródy vagy Gárdonyi, de jobb kritikus náluk.
Együtt eszményi együttes a rég várt modern
folyóirat megteremtésére. A századfordulón
együtt alapítják meg a Jövendôt, amely egészen
a Nyugat megteremtéséig a kor legszínvonalasabb és
leghaladóbb magyar folyóirata.
De Gárdonyi ez idôtôl kezdve már csak feljár
Budapestre. Egerben találta meg otthonát. Ott él
mindhalálig magányos, különc életet, bajlódik
lelke gondjaival, kitalál egy titkosírást, amellyel
naplóját írja.
Ott az egri magányban írja regényeit és novelláit,
olykor színjátékait, és amit ír, azt
az olvasók lelkes szeretettel fogadják, mert amit Gárdonyi
ír, az lehet zavaros filozófiájú, lehet olykor
nyomasztóan reménytelen, de olyan kellemes olvasmány,
hogy a gyönyörködô olvasó alig veszi észre,
milyen komor, amit mond.
Legtökéletesebben megformált írásai a
novellák, fôleg azok, amelyekben a paraszti világról
ír. A népszínmûvek álparasztjai és
álfaluja helyett Gárdonyival végre megjelent az igazi
paraszt a maga gondjaival-bajaival. Igaz, idillizáló hajlama
kibékítô képet ad a szegénységrôl.
Móricz Zsigmondra még várni kell, de Gárdonyi
irodalomtörténeti tette, hogy átmenet tudott lenni
a népszínmûvek és Móricz között.
Versei gondosan fogalmazottak, de jelentéktelenek. Ezekben a költô
konzervatív hajlandóságai nyilvánultak meg.
Az a Gárdonyi, aki prózában Bródy mellett
áll, és elôkészíti Móricz Zsigmondot,
merôben idegen, sôt ellenséges maradt Ady és
a Nyugat modernsége iránt.
Társadalmi regényeiben igen sok a kifejezetten modern törekvés.
A társadalom egyre kevésbé érdekli, de nagyon
sokat tud a lelki élet egyensúlyának megbomlásáról.
Rossz családi élet, öngyilkosságig vivô
belsô meghasonlottság, gátlásokkal teljes boldogságkeresés,
félelem a nôi szeszélytôl ez az igazi
Gárdonyi-világ (Az a hatalmas harmadik, Az öreg tekintetes,
A hosszúhajú veszedelem, Szunyoghy miatyánkja). Ezekben
is kísért az idill vágya, és éppen
ez a vágy lesz a finom lélektani ábrázolás
tárgya. Olykor azonban sikerül megtalálnia az élet
idilljét (Ida regénye, Ábel és Eszter).
Leghibátlanabb regényei azonban azok, amelyekben a szerelem
ábrázolása egyesül a felidézett múlt
képeivel: a történelmi regények (Egri csillagok,
A láthatatlan ember, Isten rabjai). Ezekben a társadalomábrázolás
pasztellszerû háttér, de lírai erôvel
érzékelteti a régi korok atmoszféráját,
amelyen belül örök örömöket és örök
bánatokat okoz az örök szerelem. Az Egri csillagok ráadásul
az igazi hazafias pátosznak és a legszebb emberi erénynek
olyan nagyepikája, hogy a múló évek alatt
leszállt az ifjúság körébe. Mindmáig
legnépszerûbb ifjúsági regényeink egyike.
Színjátékaiban megpróbált új
életet lehelni az elavult népszínmûbe. Ez részben
sikerült is neki. A bor címû színmûve naturalista
elemeket keverve a népszínmû idilljéhez, ugyanúgy
Móricz Zsigmond felé mutat, mint Gárdonyi paraszttárgyú
novellái.
Az egri magányban élô író egyre idegenebbé
vált egykori barátaitól is. A modern költészetet
elôbb gyanakodva, késôbb indulatos ellenszenvvel nézte.
Egyre jobban belebonyolódott misztikus ábrándjaiba
(egy idôben buddhista akart lenni). A készülôdô
forradalomtól pedig egyenest megriadt, és amikor a vesztett
háború nyomán következtek a forradalmak, Gárdonyiban
gyôzött a maradi, a zavaros és az ellenforradalom
mellett volt. Még Bródy Sándort, a hajdani barátot
és harcostársat is indulatosan megtagadta, elmarasztalta.
De az ellenforradalom gyôzelmét ugyanolyan idegenül
szemlélte, mint Bródy. Az ellenforradalom embertelenségeit
már nem vállalta. Az ellenforradalmi rend ünnepelte,
de ô elhúzódott. Mindentôl idegenné vált.
Halálos ágyán meghagyta fiainak, hogy menjenek el
Bródy Sándorhoz, és a nevében kérjenek
bocsánatot tôle.
Július 14, 2001
Krencsey Marianne hetven éves jubileuma
A Makk Károly rendezte Liliomfi Mariskája, Shakespeare Makrancos
hölgyének Biancája, és Tolsztoj Anna Kareninájának
címszereplôje, hogy csak a legtöbb lexikon által
közölteket említsük, a napokban ünnepelte 70
éves jubileumát. 1966-ban emigrált Magyarországról,
de külföldön is szerepet vállalt a helyi magyar
emigráció életében. A színmûvész
életútját jellemzôen befolyásolja az
a közeg, amelyben mûködik, a partnerek akikkel együtt
old-oldott meg egy-egy emlékezetes feladatot. A Rákoscsabán
született Krencsey Marianne elôbb az ELTE Bölcsészettudományi
Karán, késôbb Színmûvészeti Akadémián
folytatott tanulmányokat. A filmezés mellett a budapesti
Vígszínházban, a kecskeméti Katona József
Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban,
és a Pécsi Nemzeti Színházban lépett
közönség elé 1958 és 1962 között.
Annak a generációnak a tagja, amelybôl Zsigmond Vilmos
operatôr is érkezett. Életének meghatározó
fodulata volt az 1956-os forradalmi eseményeket követô
megtorlás, amely a mûvészvilágot sem hagyta
érintetlenül. Partnerei közül Darvas Iván,
Mensáros László, Nagy Attila került többek
közt börtönbe. Egy intejúban a korszakról
elmondta: friss emlékeket ôriz e korról Soós
Imre, és Rozsos István öngyilkosságának
hírével; késôbb Domján Edit és
Latinovits Zoltán tragikus és korai halálát
is jellemzônek tartja a viszonyokra. 1966-ban külföldre
utazott, ahonnan nem tért vissza. Amerikában az akkor ott
élô Faludy György költô jelentett számára
hazai kultúrát, hiszen egy-egy fellépés mellett
neki is elsôsorban polgári foglalkozásokból
kellett megélnie, mint például az ez idôben
szintén az emigráció sorsára jutott Karády
Katalinnak, aki kalapszalonban dolgozott. Krencsey Marianne elôbb
egy bankban, késôbb egy nyugdíj-intézetnél
mûködött, tisztviselôként. Az amerikai magyar
emigrációs körökben zajló rendezvényeken
rendszeresen fellépett, a hazai mûvészeti élet
eseményeit is igyekezett mindenkor nyomon követni. E rendezvények
- még a vetítések is - emelte ki egy tôle várt
értékelésben - megmaradtak olyan közösségformáló
erônek, amelyek során valamennyi résztvevô kap
olyan élményeket amelyet várt, életkorának
és mûveltségének megfelelnek, segítenek
legyûrni a honvágyat és eligazodni a világban
a hovatartozás nagy kérdéseiben is. Legutóbbi
megszólalásaiban a filmvilág mûvelôinek
azt a moralitást ajánlotta követendôként
figyelmébe, amely az emlékezetes nagy teljesítményeket
lehetôvé tette. Krencsey Marianne e napokban
Július 7, 2001
Hat évtizeddel ezelôtt, 1941. július 6-án
180 fokos fordulat következett be a magyarországi közlekedésben:
utolsó elôttiként , hazánk is áttért
a jobboldali haladásra.
A sereghajtó Svédország volt, ahol csak 1964-ben
váltottak az elterjedtebb közlekedési formára.
Az átállás oka leginkább az elszigetelôdés
veszélyének elkerülése volt, ugyanis a környezô
államokban már jóval korábban, a 20-as évek
második felétôl váltottak.
Egy másik indok is sürgette a jobboldali közlekedés
bevezetését: a II. világháborúban a
Magyarországhoz visszacsatolt területeken mindenütt a
jobboldali közlekedés volt az általános.
1941. július 6-a elôtt igen furcsán érezték
magukat a Nyugat-Európából érkezô autósok,
ugyanis a megszokott jobboldali közlekedés után Magyarországon
az út bal oldalán kellett haladniuk, amit ahhoz lehet hasonlítani,
mikor a kontinensrôl valaki kocsival utazik Nagy-Britanniába.
A tömegközlekedésben a jobboldalra való átállás
egyedül a BKV jogelôdjének számító
Beszkárt villamosainál nem okozott semmilyen átalakítási
problémát, mivel a mai jármûvekhez hasonlóan
azoknak akkor is mindkét oldalon volt ajtaja. Annál nagyobb
gondot okozott viszont a buszok átalakítása, amikor
a jármûvek másik oldalán kellett "ajtót
vágni".
Az átállást két lépcsôben hajtották
végre Magyarországon: július 6-án vidéken,
második körben pedig november 9-én Budapesten és
környékén lépett életbe az errôl
szóló rendelet.
Az egyik napról a másikra való áttérés
zökkenômentesen sikerült. A korabeli statisztikai adatok
szerint július 6-án mindössze egy súlyosabb
baleset történt Székesfehérváron, ahol
a közlekedési vállalat egyik kalauza nekitámaszkodott
a lezárt baloldali ajtónak és véletlenül
kiesett a jármûbôl.
A jobboldali közlekedés gondolata egyébként
már 1902-ben felvetôdött, az elképzelést
azonban az akkor még többségben lévô "baloldali"
országok nem fogadták el.
Az 1941-es átállás költségei mintegy
12 millió pengôre rúgtak. Ennek nagyságáról
csak viszonylagos elképzelések lehetnek: összehasonlításként
1941-ben egy szakmunkás havi bére 200-250 pengô volt.
A baloldali közlekedés a XII. században, egy pápai
bulla nyomán kezdett általánossá válni,
azaz ez volt az elsô írásos "rendelkezés".
A jobboldali közlekedésre való átállást
különösebb indoklás nélkül elsôként
Napóleon rendelte el Franciaországban, illetve a gyarmatokon,
majd általános közlekedési forma lett a környezô
és a francia-szimpatizáns országokban.
A közlekedéstudomány érdekességként
tartja számon, hogy az elsô világháború
alatt Ausztria egyes tartományaiban jobb, más régióiban
a baloldali közlekedés volt az elfogadott, ami egyedülálló,
hiszen egy országon, viszonylag kis területen belül változtak
a közlekedési szokások.
|